Életforma.hu

STÍLUS

A Balaton örök

Ki nosztalgiából, ki a táj szépsége, a víz selymessége, vagy éppen a gyors elérhetőség miatt - de vágyik a Balatonhoz.

Egy nyár elején készült turisztikai felmérés szerint a nyaralás tervezésénél az úti célok közül a Balaton került az első helyre hazánkfiai körében.

Ki nosztalgiából, ki a táj szépsége, a víz selymessége, vagy éppen a gyors elérhetőség miatt - de vágyik a Balatonhoz. Igaz a helyi szervek és a szolgáltatók sokat tettek az elmúlt években, hogy a magyar tenger erősen megtépázott imázsát és vonzerejét helyreállítsák. Legfőbb tényezőként a vízminőséget sikerült helyreállítani és stabilizálni. A szolgáltatások minőségében, és a hozzájuk rendelt árak vonatkozásában is érzékelhető jelentős javulás. Arra a fontos kérdésre - hogy mit csináljunk, ha rossz az idő? - egyre több választ lehet találni.

A strandolás mellett egyre több sportolási lehetőség is kínálkozik. Sorra nyíltak a vitorláskikötők és yacht clubok, vízisporteszköz kölcsönzők, ahol hosszabb-rövidebb időre lehet hajót is bérelni, s kalandozni a vízen.

Zamárdi partjainál az idén nyáron "vizisárkánnyal" szállhatnak vízre a kalandot kedvelők. A szerkezet nem más, mint egy motoros sárkányrepülő, gumicsónakkal az alján. A vállalkozó kedvű repülősöknek egy 200 méter átmérőjű, bójákkal megjelölt hatszögben kell majd landolniuk.

Egyre divatosabb a kerékpár. A bringázás szerelmeseinek a Balatontourist Balaton körüli, komplex szolgáltatást nyújtó, tókerülő kerékpáros túrákat szervez május közepétől egészen késő őszig, mivel - egy-két rövid szakasz kivételével, elkészült a tó körüli kerékpárút. A túrák magukban foglalják a szállást, ellátást, csomagszállítást, telefonos asszisztenciát, balesetbiztosítást, kerékpár-szervizt, térképet, útvonal leírást, pólót, oklevelet, zárt gépkocsi parkolási és kerékpár tárolási lehetőséget, és szükség szerint túravezetőt. Minden korosztály számára kínálnak megfelelő túrákat az aktív sportolóktól a gyermekes családokon és iskolás táborokon át, a szenior korcsoportokig.

A balatonfüredi görög falu szomszédságában megnyílt az Annagora aquapark, a Balaton első vízi vidámparkja. A szabadtéri medencék szeptember közepéig üzemelnek majd, a július-augusztusi csúcsszezonban éjszakai fürdőzésre is lehetőség nyílik. Az 5000 négyzetméteres fogadóépületben élményfürdő, wellness részleg, téli és nyári öltözők, valamint éttermek és üzletek kapnak helyet. A nyári szabadtéri szolgáltatások közé tartozik a csúszda, a felnőtt- és a gyermek- hullámmedence, a lassú folyó, valamint a gyermek-élménymedence. S ne feledjük, Balatonfűzfőnél a Balaton uszodát sem, amely szintén alternatívát kínál a rossz idő esetén történő fürdőzésre.

A kulturális élményekre szórakozásra vágyók is érdekes programokból választhatnak idén nyáron.

Ezen a hétvégén, azaz július 18-22 között rendezik Zamárdiban, a szabad strandon az EFOTT-ot, azaz az Egyetemisták, Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját remek programokkal.

FüredFeszt elnevezéssel színházi programsorozat indult Balatonfüreden. Július 30-án például Dés László, Geszti Péter és Békés Pál a "Dzsungel könyve" című musicaljét mutatják be. Július 28-án pedig, a szabadtéri színpadon az Irish Dance Experidence együttes vérpezsdítő ír sztepp show-ját élvezhetik. A programsorozat egész augusztus 20-ig tart, így aki a Balatonra készül, érdemes előre tájékozódni a műsorról.

Július 28-án kezdődik és augusztus 6-ig tart az immár 18. Művészetek völgye fesztivál a Balatonfelvidék festői falvaiban Kapolcstól Vigándpetendig.

Július 28-án a Cotton Club Singers Tihanyban ad koncertet.

Július 28-30. között rendezik a balatonfüredi Anna bált, és kísérő eseményeit, mely 180 éves múltra tekint vissza.

Keszthelyen néhány napja nyílt meg - egy magángyűjtő kezdeményezésére, jórészt saját kincseiből - az ország első Rádió és Televízió Múzeuma, egy 180 éves, késő barokk, felújított magtárépületben.

A gasztronómia kedvelői pedig akár résztvevőként, akár nézőként és kóstoló vendégként látogassank el július 22-én a balatonboglári Halászléfőző versenyre.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.