Életforma.hu

STÍLUS

A nővérek ordítottak, a mama nyomott

Csak harminc perccel azelőtt folyt el a magzatvíz, és a baba máris megszületett. A kocsiban minden csupa vér volt.

Brenda és Jeff első babája öt héttel előbb született, meglehetősen gyorsan. Az asszony a háromórányi vajúdásból csak az utolsó 45 percet érezte. A nővérek figyelmeztették őket, hogy ha a kocsiban született volna meg a kicsi, könnyen lehűlhetett volna a testhőmérséklete, ami veszélyes is lehet volna. Ezért ha még egyszer ilyen helyzetbe kerülnének, fűtsenek be, és csavarják be valamibe a babát.

A következő terhességnél Brenda mondta az új orvosának, hogy az első gyerek nagyon gyorsan született, de az csak azt válaszolta, attól még jöhet a második lassan is. Otthagyta ezt a doktort, és egy olyannál szült, aki komolyan vette. A 39 héten 4 centiméterre tágult. Három nappal később jöttek a fájások, de fél óra alatt el is múltak, úgyhogy az asszony nem akart a kórházba menni. Mivel az orvos nem volt bent, a nővérrel beszéltek, aki azt mondta, tízperces fájásokkal ráérnek bemenni.

Brenda is, Jeff is megnyugodott, lefeküdtek, és még a másnap délelőtt is nyugodtan telt. Délután jöttek a fájások, de csak ötkor indultak a kórházba. Ha nem volt dugó, tíz perc alatt odaértek, de meg kellett volna várni a barátokat, akik a másik gyerekre vigyáztak volna, erre viszont már nem volt idejük. Az egyik szomszéd nagy nehezen segített, de így is eltelt 15 perc.

Addigra Brenda magzatvize elfolyt, a fájások erősödtek. Elindultak, Jeff útközben felhívta a kórházat, hogy mindjárt odaérnek. Az asszony közben érezte, hogy azonnal nyomnia kell. Kertésznadrág volt rajta, alig tudta levetni. Lehúzódtak egy mellékutcába, és mire Jeff behúzta a kéziféket, már ott volt a baba az ülésen. Brenda úgy emlékezett, hogy csak egyetlen egyet nyomott. Az apuka rátette a babát a mama hasára, a pici köhögött.

Jeff majdnem kétségbeesett, de felesége megnyugtatta, hogy mindketten jól vannak. Csak harminc perccel azelőtt folyt el a magzatvíz, és a baba máris megszületett. Befűtöttek, egy kardigánba csavarták a kicsit, és lassan beértek a kórházba. Brenda fekve maradt, tartotta a lányát. Minden csupa vér volt.

A harmadik terhességnél úgy döntöttek, Brenda otthon hozza világra a kicsit. Mikor kiderült, hogy ikreik lesznek, mégis be kellett menniük a kórházba. Amint elfolyt a magzatvíz, elindultak, és ezúttal vitték magukkal a másik két gyereket is, nem vártak senkire. A kórházban találkozta a barátokkal, akik vigyáztak a kicsikre.

Brenda hiába mondta a nővéreknek, hogy gyorsan szokott szülni, nem vitték a műtőbe. A szülés már a szobában megindult, az első baba rendben megszületett. A második farfekvéses volt, de az asszonyt már nem tudták vinni sehova, az ágy pedig hiába volt kerekes, nem fért ki az ajtón. Műtétre nem volt lehetőség, Brenda pedig nyomott, a nővérek ordítottak vele, hogy ne tegye, nem tudták, mit csináljanak.

Így született meg a negyedik csemete, mindannyian remek egészségnek örvendenek.  


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.