Életforma.hu

STÍLUS

A rövid haj dicsérete

40 év felett vagy az 50 éveinkben sokan kipróbáljuk, milyen is rövid hajat viselni. És nem, nem azért, mert ennyi idősen már „nem való” hosszú sörényt viselni, inkább azért, mert ebben a korban már érettnek, kellően magabiztosnak érezzük magunkat az ilyen merész és kifejező hajviselethez.

A nők megjelenését illetően még mindig érvényben vannak, olyan téves beidegződések, melyeket ideje lenne végre örökre elfelejteni. Ezek közül jó pár van, ami frizuránkhoz kapcsolódik. Tízből kilenc férfi szerint például a hosszú haj, az ami gazán nőiessé teszi minket. Ideje, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljunk ezekkel! Persze számít a férfiak véleménye, de ne ez legyen az elsődleges szempont. A rövid haj viselete mellett ugyanúgy számtalan érv van, mint a hosszabb tincsek esetében. Íme néhány.

Rövid haj = magabiztosság

A rövid hajhoz igenis erős egyéniség passzol – nyilatkozta Jane Fonda, mikor életében először megvált hosszú tincseitől. „Addig úgy éreztem a hosszú, logó sörény egy fajta menedéket nyújt nekem, elrejthetem mögé az arcom, ha rossz napom van és csak akkor mutatom meg magam, amikor én akarom. Ám a rövid frizurával mindig és minden helyzetben vállalnom kell önmagam. Ehhez pedig kell a kurázsi.” Szóval, hölgyeim nem véletlen, hogy a sztárvilág erős, karakteres és határozott színésznői is a rövidebb fazont választják.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Maye Musk (@mayemusk)

Rövid haj = erősebb testtudat

Helen Mirren is meglépte azt, amit előtte már Halle Berry vagy Robin Wright is megtett, és rövid Pixie fazonra vágatta a haját. És milyen jól tette! De még neki is furcsa volt a kezdetekben ez a viselet. Így nyilatkozott erről: "Sokkal erősebb testtudatra volt szükségem a rövid hajhoz, hiszen nagyobb figyelmet kaptak az arcvonásaim, a vállaim, a fejformám, de még a dekoltázsom is."

Hajvágás előtt arra is gondolnunk kell, hogy a sportos és egészen rövid frizura esetében a fejbőrünk is láthatóbbá válik. Ha valaki esetleg hajhullással küszködik, annak érdemes inkább a fokozatosabb vágást és a felfelé fésülést választani.

Helen Mirren szívesen kísérletezik a színekkel is  (Fotó: Depositphotos)
Rövid haj = színesebb egyéniség

Azzal mindenki tisztában van, hogy a rövidebb hajat könnyebb festeni, ám azt már kevesebben tudják, hogy a színek is jobban érvényesülnek rajtuk. Legyen akár őszbe hajló, hamvas szőke vagy égő vörös a választott tónus, mindenképpen karakteresebb megjelenést tükröz majd. Ha első merész lépésként levágattuk a hajunkat, akkor második lépésként bátran kísérletezzünk a színekkel is. És ha valami balul sül el? Csak gondoljunk arra, hogy nincs az az elrontott árnyalat, melyet egy jó fodrász ne tudna kijavítani.

Még több cikk a szépségtrendekről:

https://eletforma.hu/stilus/ezek-lesznek-az-idei-nyar-legnagyobb-manikurtrendjei/


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!