Életforma.hu

STÍLUS

Adventi dobozcuccos

Bár alaposan megtréfált bennünket az ősz, hiszen még november elején is szinte nyárias időjárásban teltek a napok, de most már megérkezett a hideg is, természetesen megjelentek a karácsonyi díszek, adventi kalendáriumok a boltok polcain. Már nem is kell olyan sokat várnunk az év legszebb családi ünnepéig, úgyhogy egyértelműen itt az idő a lelkünkben is elkezdeni a hangolódást. A legjobb, ha ezt a család együtt élheti át, hiszen ezek a meghitt percek, és a közös készülődés adja meg az ünnepi hangulat igazi varázsát.

A rohanó hétköznapok után igazán szükség van arra, hogy egy kicsit lelassuljunk, leüljünk együtt a családdal kicsit készülődni, mézeskalácsot sütni, dekorációkat készíteni az otthonunkba.

Kép: Sió

A gyerekeknek különösen fontos a szülőkkel eltöltött idő, éppen ezért legyetek minnél többet velük. Erre pedig kevés jobb alkalom kínálkozik az adventi időszaknál, amikor azt is megtaníthatjuk, és átadhatjuk a gyermekeinknek, mennyire fontos, hogy a szívünket-lelkünket, és az otthonunkat is ünneplőbe öltöztessük.

Kép: Sió

Az egyik legismertebb hazai dobozos üdítőitalt gyártó cég külön ajándékkal kedveskedik mindazoknak, akik az ünnepi készülődést különlegessé szeretnék varázsolni. Az egyik legismertebb hazai „Csináld magad”/DIY alkotó-designer, Csorba Anita tervezte az almás, a körtés és az  őszibarackos dobozokat.

Csorba Anita munka közben, Kép: Sió

Az almából ajándékdobozka, a rostos őszibarackosból mécsestartó, a vilmoskörtésből, pedig karácsonyfadíszek vagy ajándékjelölők készíthetők el. Nincs más dolgunk tehát, mint egy jót kortyolni, és máris jöhet a közös családi színezés, kifestés és az egyedi saját készítésű dekoráció öröme. A DIY-fázisfotókat és a kisvideókat ezen az oldalon találhatják meg az érdeklődők, ahol Anita további karácsonyi dekortippeket is ad, így akár betlehemi csillag, gömbdísz, szaloncukros dobozka vagy sütitartó is készülhet a gyümölcsitalok csomagolásából.

Kép: Sió

Feladat tehát: mielőbb megtervezni, melyik nap kezdjük a dekorációkészítést, hogy időben be is szerezhessük hozzá a praktikus hozzávalókat!

Itt egy biztos karácsonyi ajándék
Közeledünk az év végéhez, amikor a bevásárlóközpontokat megtöltik a karácsonyi akciók. Az egyik legismertebb pénzintézet Gyógyvarázs Programja azonban idén karácsonykor is a legnagyobb ajándékot, a gyerekek egészséget támogatja: országszerte 26 kórház, mentőállomás, védőnői szolgálat és házi gyermekorvosi rendelő kaphat a kicsik vizsgálatát és gyógyítását segítő műszereket vagy szebb környezetet összesen bruttó 9 millió forint értékben. Arról, hogy melyik intézmény legyen a nyertes most bárki szavazhat online és a bankfiókokban – így adhatunk csupán egy kattintással valódi ajándékot a legkisebbeknek!

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.