Életforma.hu

STÍLUS

Angelina Jolie szőke lett és szuperhősnek állt

Angelina Jolie neve az utóbbi időben legtöbbször jótékonysági munkájával kapcsolatban merült fel a sajtóban. Most azonban új szerepben tűnik fel. Novemberben kerül a mozikba az Örökkévalók című képregény adaptáció, melyben Jolie szuperhőst alakít.

Ahogy azt korábban már megírtuk, Angelina Jolie mindig is szívén viselte az elnyomottak sorsát. Az afgán háborús konfliktus ártatlan szenvedőinek érdekében még az Instagramra is regisztrált. A 46 éves színésznő dolgozott már UNICEF jószolgálati nagykövetként, így segítve a szervezet munkáját, emellett pedig az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különmegbízottja, korábbi jószolgálati nagykövete is.

Most viszont, sokak nagy örömére visszatért a filmvászonra. Hamarosan a hazai mozik is bemutatják  az Örökkévalók című filmet, a Marvel stúdió legújabb alkotását. A Marvel szó kapcsán már biztosan többen kitalálták, hogy egy újabb szuperhős történetről van szó, méghozzá Angelina Jolie főszereplésével. Jolie olyan színészek társaságában tűnik fel Thena szerepében, mint a Kingót alakító Kumail Nanjiani, az Ikarist megformáló Richard Madden, az Ajak bőrébe bújó Salma Hayek vagy Kit Harington, aki Dane Whitmant játssza, akiből a Marvel képregényeiben később a Fekete Lovag nevű titokzatos szuperhős válik.

https://www.youtube.com/watch?v=Rg2AOvydbMk

Salma Hayek egyébként nemcsak filmbéli partnere, de jó barátja is Jolienak. Angelina nemrég részt vett  Hayek 55. születésnapi buliján, ahol még a tortába is belenyomta a mexikói származású színésznő fejét.

A hamarosan bemutatásra kerülő filmben mindketten szuper képességekkel rendelkeznek. Az Örökkévalók ugyanis hatalmas erővel bíró kozmikus lények, akik már évmilliók óta itt élnek a naprendszerben. Ugyan a legtöbb Örökkévaló emberi külsővel rendelkezik, fejlett biológiájuknak köszönhetően elképesztő erőre, képességekre és hosszú életre tettek szert, ami messze a halandó emberek fölé emeli őket.

Ezt is olvasd el:

Angelina Jolie kibékült volt férjével?

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.