Életforma.hu

STÍLUS

Áramzabálók, ég veletek!

Három év múlva végleg eltűnnek a polcokról a hagyományos izzók, háztartási célokra csak LED-es fényforrásokat vehetünk. Erről a folyamatról 10-ből 9 magyar fogyasztó már hallott, de addig, amíg ki nem ég egy körte, a többség (62%) - nem foglalkozik a csere gondolatával – derül ki az INESA LED gyártó cég magyar otthonokat és fogyasztókat vizsgáló reprezentatív felméréséből.

2009-ben az Európai Unió elrendelte a hagyományos izzók fokozatos kereskedelmi kivezetését, elsősorban fenntarthatósági szempontok miatt, mivel becslései szerint az EU-s országok otthonaiban a fényforrások 85%-a hagyományos, rossz energiamutatókkal rendelkező izzólámpa. Ezt az arányt, amennyire lehetséges, szeretné leszorítani, ezért a többéves átfutás végére az áruházak polcain már csak a korábbi gyártásokból megmaradt hagyományos fényforrások kaphatók, azok is csak 2020-ig.

LED fények, Kép: pixabay

Legyen fény!

Az INESA felmérése szerint egy átlagos magyar otthonban 12 lámpatest és 19 égő található, melyből az izzók fajtáját nézve a hagyományos, a kompakt és a LED izzók is hasonló, 25% körüli arányban vannak jelen. A maradék 25%-ot egyéb, pl. halogén izzók teszik ki. Ez tehát némiképp kedvezőbb arányt mutat az EU-s számokhoz képest.

A magyarok növekvő nyitottságát és környezettudatosságát mutatja az is, hogy az otthonok több mint felében, 54%-ában találkozhatunk már legalább egy energiatakarékos LED fényforrással.

Spórolás fénnyel

Sokan hiszik, hogy az árammal úgy spórolnak jól, hogy lekapcsolják a villanyt! Ennél célszerűbb, és költséghatékonyabb, ha már a fényforrások kiválasztásánál is környezetkímélő izzókat választunk.

Egy LED fényforrás élettartama akár 50.000 óra is lehet, ami a kb. 1.000 órát világító hagyományos izzóénak 50-szerese, a 12.000 órát bíró kompakt fénycsőnek pedig 4-szerese. Sztenderd számítások szerint a villanyszámla világításra eső része akár 90%-kal is csökkenthető kizárólag LED fényforrások alkalmazásával, a bekerülési költségek megtérülése pedig egy éven belül elérhető.

Kiégett, cseréld ki drágám!

A magyarok többsége, 62%-a csak akkor cserél izzót, ha az előző kiég, vagy elromlik. Ez nem igazán energiatudatos hozzáállás, ugyanakkor az is elmondható, hogy izzócsere esetén már minden második ember biztosan LED izzót fog levenni a polcról.

Az égők kampányszerű cseréje egyébként azokra a LED iránt erősen elkötelezett fogyasztókra jellemző, akik felújítás, vagy új otthon kialakítása előtt állnak.

Ledes konyhaasztal, Kép: staticflickr

LED-et, de hova?

Az INESA kutatásából az is kiderült, hogy a válaszadók 62%-a szerint a konyhában és a nappaliban a legjobb megoldás a LED fényforrások használata. Ezt követi az előszoba, a fürdőszoba és az íróasztal hármasa, ezekbe a helyiségekbe a fogyasztók több mint fele szerelne szívesen LED fényt.

Már pályázhatunk a nyílászárók cseréjére!
2017. július 1–től lehet jelentkezni az Otthon Melege program aktuális pályázatára. A támogatás nyílászárócserére, hőszigetelésre, napelem vagy napkollektor beépítésére és fűtéskorszerűsítésre fordítható.

- A LED izzók változatos formája, színe és fényereje miatt valóban univerzális megoldásnak számítanak szinte minden helyiségben – mondta Domsa Mihály, az Én menő lakásom blog szakértője. - Egy konyhában például különösen fontosak a részletek, a szeleteléshez, főzéshez, mosogatáshoz minden területet látni kell. Itt a mennyezet megvilágításán túl a konyhaszekrény aljára helyezett LED-szalag elhelyezését szoktam javasolni - ajánlotta a blogger.

 

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.