Életforma.hu

STÍLUS

Újabb inspiráló AVON-kampány

A vállalat legújabb kutatására alapozva indította el 2021 első hónapjaiban a My Story Matters - Minden történet számít névre keresztelt kampányát, amellyel saját történetük megosztása által nők ezreinek szeretne erőt és reményt adni a jelenlegi helyzetben. Ráadásul minden megosztott történet egy dollárt ér, amelyet a vállalat jótékony célokra fordít.

Az AVON hitvallása szerint „Egy jobb világ a nők számára, egy jobb világot jelent mindenki számára.” A koronavírus-járvány a világgazdaságra gyakorolt súlyos hatása mellett, az emberi jogokért és a nemek közötti egyenlőségért való küzdelemre, illetve az elszigeteltség miatt az emberi kapcsolatokra is rányomta bélyegét.

A te történeted is számít. Fotó: AVON

Az AVON legújabb, nemzetközi kutatásából kiderül, hogy a nők többsége (68%) erőt merít a hasonló élethelyzetben levő emberek hétköznapi történeteiből, és 72%-nak segít, ha megoszthatják saját tapasztalataikat. Egyharmaduk számára ezek a kapcsolatok segítenek leküzdeni a kihívásokat, és 36%-uk esetében csökkenti a szorongás érzését vagy az önbizalomhiányt.

A jelenlegi világjárvány miatt ugyanakkor világszerte a nők 92%-ában fokozódott a nyomás és stressz érzete - derül ki az AVON kutatásából. Az Egyesült Királyság, Lengyelország, Olaszország, Dél-Afrika és a Fülöp-szigetek területén végzett felmérés során megkérdezett 8000 nő több mint felének (57%) fokozott kételyérzetet is okozott a járvány, mivel az online oktatás, a home office és a pénzügyi bizonytalanság keltette negatív érzéseiket nem tudják megosztani rokonaikkal, ismerőseikkel, barátaikkal. Mindemellett a megkérdezettek 52%-ának a magány okozta nehézségekkel is meg kell küzdenie, amely szorongást (44%), elszigeteltséget (42%), motivációhiányt (34%) és önbizalomhiányt (20%) eredményezett.

A nők több mint fele online platformokon keres megoldást az elszigeteltség problémájára, azonban annak ellenére, hogy a megkérdezettek 57%-a azért fordult ezekhez a felületekhez, hogy kapcsolatot teremthessen társaival, a nők több mint egynegyede (28%) elismeri, hogy elítélve érzi magát, amikor megosztja saját küzdelmeit a közösségi oldalakon. A megkérdezettek 27%-a nem hiszi, hogy bárki érdeklődik a történetük iránt, és 40% nem szeret magáról beszélni.

Reagálva arra, hogy a koronavírus-járvány akár évtizedekkel is visszaveti a nemek közötti egyenlőségért vívott harcot 1 és a kutatás eredményére, miszerint a nők 41%-ának csorbult az önbizalma a kijárási korlátozások következtében, az Avon egy globális kezdeményezést indít útjára. A My Story Matters – Minden történet számít kampány keretein belül a járvány miatt kialakult nehézségek kezeléséhez az emberek összefogását hirdeti a vállalat. Ennek érdekében az AVON globális történet- és képgalériájában a világ bármely pontján élők megoszthatják életeseményeiket kisebb, nagyobb győzelmeiket.

A platform a világ minden tájáról nők és férfiak ezreit kapcsolja össze, így ünnepelve meg elért eredményeiket és történeteiken keresztül inspirálva egymást saját lehetőségeik kiaknázására.

A My Story Matters Galéria a Nemzetközi Nőnaphoz kapcsolódva az erő és az elszántság történeteit ünnepli, a rendkívüli diadaloktól kezdve a mindennapi kisebb eredményekig. A galériában már számos történet olvasható, amelyek nők és férfiak különböző tapasztalatait és élményeit mutatják be a világ minden tájáról. A sokszínű történetek között megjelennek az anyaság és a karrier kihívásairól szóló élmények, párkapcsolati nehézségeket tárgyaló történetek, de olvashatók az AVON számára oly fontos, emlőrákkal és kapcsolati erőszakkal kapcsolatos tapasztalatok is, amelyek mindegyike inspirál, erőt és önbizalmat ad olvasóinak.

„Egy olyan világban, ahol a hangunk nem egyenlő, a mindennapjaink során olyan embereket keresünk, akikkel mi is azonosulni tudunk, akik hasonlítanak ránk és közös tapasztalatokkal rendelkezünk. Erőt ad számunkra, amikor egy másik nőről hallunk, aki ugyanazokkal a problémákkal és élethelyzetekkel küzdött meg, mint mi” – nyilatkozta Angela Cretu, az AVON vezérigazgatója.

Az Avon My Story Matters Galéria nők ezreinek biztosít lehetőséget, hogy megszólalhassanak, megoszthassák történeteiket és megünnepeljék eredményeiket. Hiteles történeteket gyűjt össze a világ minden tájáról, megmutatva, hogy a nők milyen erősek, bátrak, értékesek, és soha nem szabad alábecsülni őket.

Az AVON Alapítvány minden megosztott történet után 1 dollárt adományoz olyan jótékonysági szervezeteknek, amelyek segítenek a nők számára egy jobb világot teremteni, ezáltal biztosítva minden

ember számára jobb életet.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.