Életforma.hu

STÍLUS

Botrányos tanévkezdés! Ilyet még nem hallottunk!

Mátraszőlősön nem hogy tanévnyitót nem volt, de már iskola sincs, miután a helyi önkormányzat augusztus 30-án úgy döntött, bezárja a kilencven gyereket oktató intézményt.

A szülők fel vannak háborodva, nem alaptalanul, hiszen az önkormányzat a 2007/2008-as tanév megkezdése előtt mindössze négy nappal, augusztus 30-án adott ki határozatot arról, hogy a mátraszőlősi általános iskola megszűnik. Mivel az intézmény sorsa már több hónapja bizonytalan, az előrelátóbb szülők már nyáron átíratta gyermekét Pásztóra. Ám még így is maradt negyven diák, aki jelenleg sem tudja, melyik iskola padjait fogja koptatni.

A megyei közigazgatási hivatal felszólította a település vezetőit, hogy folytassák az oktatást ebben az évben, ám mivel sok tanulót már kivettek, ezért van olyan osztály, ahova mindössze hárman járnának jelenleg, így pedig nem lehet iskolát fenntartani, még ennyi időre sem. A tizenegy pedagógus és a két technikai dolgozó közül mindössze négyen találtak állást maguknak - tudta meg a távirati iroda.

Várvölgyön is hasonló a helyzet, itt is anyagi okokból döntött úgy a falu vezetősége, hogy a felső tagozatos diákok a szomszédos település, Gyenesdiás iskolájába járhatnak szeptembertől.


Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről?

Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről? 

A megfelelő gyermekcipő kiválasztása néha nem könnyű feladat, hiszen össze kell hangolnunk a kényelmet, a funkcionalitást és a divatot.
Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak

Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak 

A hálószoba az otthonunk szívében található, és különleges pihenési élményt nyújt.
Innovatív megoldások a szempillaépítésben

Innovatív megoldások a szempillaépítésben 

A szempillaépítés évről évre újabb és izgalmasabb fordulatokat vesz, köszönhetően a technikai fejlesztéseknek.
Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.