Életforma.hu

STÍLUS

BushOngó füstölgés

Lehet, hogy Ő a legnépszerűbb ember a világon, hiszen a Google keresőjébe a nevét beütve, pillanatok alatt 220 millió találatot dob ki az Internet. De az átlag magyar ma Magyarországon sokkal pragmatikusabban gondolkozik.

Lehet, hogy Ő a világ legtekintélyesebb politikusa. (Bár én személy szerint nem így látom.)

Lehet, hogy Ő a világ legdemokratikusabbnak kikiáltott államának első számú embere.

(Bár republikánus létére igen jól ért a semmitmondáshoz. Nálunk elmondott beszédei rossz emlékeket idéztek fel bennem, 20-30 évvel ezelőttről.)

Lehet, hogy a Citadelláról közvetített beszédet milliók látták a világon, s ez fantasztikus - megfizethetetlen - reklám volt Magyarországnak.

(De mire ennek eredménye "bejön", addigra mindenki el is felejti, hogy az Ő itt jártának köszönhető.)

Lehet, hogy Ő a legnépszerűbb ember a világon, hiszen a Google keresőjébe a nevét beütve, pillanatok alatt 220 millió találatot dob ki az Internet.

De az átlag magyar ma Magyarországon sokkal pragmatikusabban gondolkozik.

Még nem is tudtuk kiszámolni, hogy mennyivel kell összébb húznunk kis családunkban a nadrágszíjat, de nehezen megkeresett forintjaink után befizetett adónkból bezzeg futotta az Ő látogatásának megszervezéséhez szükséges milliókra.

Miközben Budapesten ma - immár egy héten belül a második - hőségriadó volt, emberek ezrei araszoltak autóikban, tömegközlekedési eszközökön az "ajánlott" útvonalokon, a Hungária körúton, illetve az azokon kívül eső területeken. Vagy gyalogoltak a tűző napon - már ha engedték őket, s nem kellett megállniuk - a Bush-sávvá alakított utakon.

Vajon elfogadták-e késéseket, munkahelyről, fontos üzleti tárgyalásról azért, mert autó helyett a BKV járatokat választotta volna az illető, ám azok közlekedési időpontjairól és útvonalairól is csak utolsó pillanatban, a megállókra kitett cédulákról értesülhetett az ideges utas. Vajon mit szóltak azok a gyermekek, akiknek szülője - ugyanilyen okból - nem ért oda időben értük az óvodába, vagy a bölcsödébe?

Vajon aki például nem tudott eljutni időben a Markó utcába egy tárgyalásra, annak milyen büntetéssel kell szembenéznie? Vagy tekintetbe vette a T. Bíróság, hogy Ő miatta az al- vagy felperes elkésett?

Vajon kérhetnek-e kártérítést, s ha igen kitől a belvárosi, várbeli, s a többi érintett útvonalon lévő üzletek az "eltanácsolás", illetve az időnkénti hermetikus lezárás miatt kiesett forgalmuk miatt, a turistaszezon kellős közepén?

Hallottam, hogy bizony még amerikai vendég is reklamált a Meridien szállóból való kiköltözés miatt. Vajon az ő (és a többiek) negatív szájpropagandája mennyit ér? Vagy a szomszéd ötcsillagos szálloda vendégei vajon hogyan közelítették meg hoteljüket, akkor, amikor ők akarták? S ha nem sikerült bejutniuk, s reklamáltak, vajon ki és mivel kárpótolta őket?

S egyáltalán vajon mit érünk 50 év múltán az Ő főhajtásával 1956 mártírjainak emlékművénél? Ráadásul júniusban, mert Ő most tudta beilleszteni programjába ezt a röpke 23 órás budapesti látogatást.

Jött, látott, beszélt, de nem mondott semmit. Sok hűhó semmiért?!

Ám nem lennénk magyarok, ha nem született volna meg azonnal egy poén. Viccnek, nagyon morbid, de találó. S a kör e-mailben érkezett bemondás állítólag el is hangzott délelőtt az egyik kereskedelmi rádióban:

"Tök ciki lenne, ha nálunk lőnék le Bush-t, de legalább 200 évig ingyen kapnánk az olajat az araboktól"


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.