Hiszen ilyenkor Velence - amely egyébként az év más napjain is olyan, mintha egy másik világ lenne - teljesen elvarázsolódik, óriási nyüzsgés, kavalkád, szebbnél szebb, csillogóbbnál csillogóbb maszkok, bálok, mulatságok várnak mindenkit. Maga a karnevál kifejezés a latin carne levare-ból, vagyis a hús elhagyásából származik, ami nemcsak a nagyböjt közeledtére utalt és utal még ma is, hanem arra, hogy ilyenkor, farsang környékén óriási mennyiségű hús fogyott.

Míg ma Velencében a karnevál idején leginkább maszkos felvonulásokon, koncerteken, mulatságokon vehetünk részt, pár száz évvel ezelőtt az állatviadalok és lóversenyeiről is híres volt, amelyekkel nemcsak az egész Európában jellemző farsangot kísérték, hanem a tengeri hatalom győzedelmeit is ünnepelték. A házak ablakaiból cukorból vagy gipszből készült golyócskákat dobáltak a járókelőkre, vagy éppen virágesőt zúdítottak a nyakukba.

Nem véletlenül engedték el így magukat Velence polgárai, hiszen az évnek erre a szakaszára a köztársaság feloldotta az összes tilalmat, azt lehet csinálni az utcákon, a szalonokban, a tereken, ami csak eszükbe jutott. Sajnos a karneváli hagyomány az 1700-as évek végén eltűnt, és a város fejlődése is megállt, de három évtizede újra életre kelt, és azóta a szűk utcák, a csatornák és a terek pont olyanok január végén, februárban, mint annak idején.

A karnevál csúcspontja és egyben vége a húshagyókedd, amikor a Karnevál Hercegét siratják meg az álarcosok, majd cipelik először a bíróság elé, majd egy óriási máglyához, ahol a Herceget szimbolizáló szalmabábut égetik el, ezzel jelképezve a téltől, a gonosztól, sőt az önmagukban rejlő rossztól való megszabadulást. És az élet folytatódik tovább...