Rikító vörösben villan mindhárom, nehéz nem észre venni őket. Igazából, óh női hiúságom gonoszsága, muszáj észre venni őket.
Szeged Pamela Andersonjai, bár pár évvel fiatalabb kiadásban. Úgy 16 körül. Az ötvenméteres medence széltében és hosszában ők viszik a pálmát, pontosabban nekik viszik a hódolók.
Hangosan kacarásznak, és sikítoznak, ha valaki "véletlenül" vizet spriccel rájuk: "Jaj, ne má'! Olyan vagy" mondatok gurguláznak ki szemtelenül fiatal szájukon, aztán ennél többet nem is nagyon lehet hallani tőlük.
Az egyikük óvatosan megrázza hosszú, gesztenyebarna haját, és egy göndör kacagást is mellékel hozzá, miközben kis utánfutóik, akik lecsatolva keringenek körülöttük, majd belefulladnak a vízbe a gyönyörtől.
Egy idősebb férfiú, mintegy véletlenül melléjük terelgeti töltött galamb nejét, s úgy helyezkedik a medencében, hogy az asszony épp háttal legyen a gráciáknak. Így ő nyugodtan legeltetheti szemét a piros bikini felsőkön. Hogy kristálytisztán láthassa a kontúrokat, gyorsan orrára kerül a szemüveg is a nejlon szatyorból.
Hát, így hatvanon túl már nem olyan jó az ember látása. Jót mulatunk páran a szomszéd medencéből, hogy az asszony semmit nem vesz észre férje el-elkanyarodó pillantásaiból.
Aztán ráunva a bámészkodásra, kigördülünk a vízből, hogy egy kis sétát tegyünk. "Szó bennszakad, hang fennakad", amikor fürkészve keresgéljük Pameláék férfi párjait. De a helyi David Hasselhoffok idősebb reprezentációira bukkanunk csak hosszabb keresgélés után is.
A medence mentén terülnek el a terebélyes férfiegyedek, alig-alig hagyva menekülési útvonalat az arra tévedőknek. Nap barnította testükön több dimbes-dombos akadály állja útját a lecsorgó vízcseppeknek, különösen hastájékon. Egy söröshordót is megszégyenítene egy némelyik.
Ez mindenestre egy cseppet sem zavarja őket. Látható tökéletességük tudatában izzadnak a napon (már-már szólnánk nekik, hogy talán nem ártana egy kis napolaj), s elégedettségüket kihangsúlyozandó, percenként szántanak végig ujjaik a szőrös mellkason utat vágva. Elalélunk.
Ha már magasra kúszik a hőmérő higanyszála, méltóságteljesen sétálnak a medence dobogója felé. Egy könnyed fecske igazítás, az izmok megpaskolása (mintha legalább is egy műugró bajnokságon lennénk), egy gyors körbepillantás, hogy elegen látják-e a következő percek feledhetetlen ugrását.
Aztán előadnak egy meglehetősen izzadságszagúra sikeredő koreográfiát, amit a vizből való könnyed felbukkanással akarnak némileg leplezni. Újabb körbepillantás, majd, mint a filmsztárok a lassított felvételen, surrannak ki egy újabb ugrás reményében.
Lehetőleg minél szélesebb vízsugárral célba véve a többi gyanútlan fürdőzőt.
Minket is, bár ez legalább valamelyest megnyugtatja a látványtól felzaklatott lelkünket.
