Spanyolországban kicsit lazítottak a szabályokon, így nyár óta először elhagyhattuk a várost, pár barátunkkal vettünk jegyet a hét elejére Madridba. Régóta vágytam erre, hallottam róla sok jót és rosszat, és iszonyú izgatott voltam, hogy végre látok más épületeket, hallok más hangokat, hogy sétálok majd más utcákon, s azt vártam talán ez segít majd egyre durvábban hullámzó kedélyállapotom stabilizálásában.
Nagy lendülettel indultam neki a kalandnak, de arra nem gondoltam, hogy a vonatút lesz az egyik legmegindítóbb a négy napban. Végtelennek tűnő sivatagos területeken száguldottunk keresztül 300 km/h sebességgel, apró falvak tűntek fel és el, keskeny utak, melyek mintha nem vezettek volna sehova, majd dombok, de olyan lankásak, mintha gyerekrajzok lennének. A dombok tetején pedig egy-egy fa büszkélkedett, egy szál magában. Közben az idő változott, volt, hogy köd lepett el mindent, majd kisütött a nap és ragyogott egy órán át. Úgy éreztem, ehhez hasonlót még sosem láttam életemben, és arra gondolataim, valóban ennyiféle táj létezik, vagy ugyanazt a tájat látjuk végtelen módon, érzéseinktől és hangulatainktól függően. Aztán a gondolataimat – talán nem is baj – a vonaton felejtettem, amikor megérkeztünk Madridba.
Üdvözlünk Európa legszabadabb városában, fogalmazott az egyik barátom, és tényleg, Madridban Európa és Spanyolország más városaihoz képest alig vannak korlátozások. Estig nyitva vannak az üzletek, az éttermek és a bárok, de a katolicizmus egykori fellegvára békeidőben is az egyik legszabadabb szellemű városnak számít a kontinensen. Az utcákon barangolva megelevenedik a spanyol birodalom felemelkedése és bukása, keverednek a katolikus és az iszlám vallás jelképei, az európai és az arab hódítás emlékei. Mindeközben világhírű az éjszakai élet, a helyiek pedig reggeltől estig űzik a manapság legnépszerűbbnek számító sportot, ülőhelyet vadásznak a számtalan bár teraszának egyikén.
Az egykor mélyen katolikus spanyol birodalom központja arab alapokon nyugszik. Számos spanyol várossal ellentétben Madridban nem telepedtek le a rómaiak, a várost a mórok alapították, Madrid elnevezése is egy arab szóból, a Madzsritból származik. A városalapításnak stratégiai okai voltak, erről a területről ugyanis jól láthatók az Észak- és Dél-Spanyolországot elválasztó hegyek, a mostani királyi palota helyéről tervezték az arabok további hódításaikat az északi területek felé. A történelmi jelentőségű épületet az évszázadok alatt többször átépítették, a palota mostani formáját a francia uralkodóházból érkező V. Fülöp ideje alatt nyerte el, versailles-i mintára tervezték.
A 11. században került kasztíliai kézre a város, és a 16. században vált az akkor már Amerikát meghódító Spanyol Birodalom központjává. Más gyarmatosító ország fővárosával, Párizzsal vagy Londonnal szemben azonban mégis kevésbé érezhető a gazdagság. Úgy tartják, ennek az oka, hogy a hódításokból befolyt vagyont a spanyol uralkodók nem saját fővárosuk felvirágoztatására, hanem további vallásháborúkra költötték. Madrid tehát kevésbé fényűző, mint a többi nyugat-európai főváros, de nem kevésbé monumentális. Hatalmas parkja, múzeumai és gigantikus terei vannak, és a Gran Víat sugárút, amit a madridi Broadwaynek is lehetne nevezni, színházak és mozik érik egymást. New York-i és chicagói mintára építették az igen rövid 1898-as spanyol-amerikai háború után, melyek következtében Spanyolország elveszítette utolsó jelentős tengerentúli gyarmatait, köztük Kubát és Puerto Ricót is.
Az egykori birodalom mára csak emlék, de Madrid ennek ellenére nem szomorkodik. A várost az egyik legélhetőbbnek tartják az országban, és ennek okát az olyan negyedek kacsakaringós, szűk utcáiban éreztem leginkább, mint a La Latina vagy a Chueca. Kis butikok, könyves- és lemezboltok, bárok érik egymást, és tízpercenként mindenhol rákezd egy muzsikus. Vacsorát gyakorlatilag nem kell rendelni, az italhoz ingyen érkezik a tapas, és néha még velünk, turistákkal is előfordult, hogy nem számoltak fel mindent, amit kértünk.
De Madridban is eljön a záróra, és amikor felültem a Barcelonába tartó vonatra, tudtam, hogyha vége a vírushelyzetnek még visszajövök ide, mert ahogy az egyik pincér fogalmazott, Madrid éjjeli arca nélkül nem igazi a nappali.