Életforma.hu

STÍLUS

"Én az Apukámat köszöntöm meg Anyák-napján!"

Vannak gyerekek, akik a virágcsokrot nem az anyjuknak adják majd vasárnap. Vagy azért, mert sohasem ismerték vagy azért, mert azt sem tudják, hogy merre van...

Őket az édesapjuk nevelte fel vagy teszi még mindig...

Nem is olyan ritkaság ez manapság. A csonka családok legtöbbször úgy születnek, hogy haláleset vagy éppen válás következtében marad a gyerek "félárva".

"Én az anyukámat nem is ismertem, - meséli a 7 éves Pisti. Amikor megszülettem, akkor halt meg, a testvéremmel együtt. De ezt apa csak óvodás koromban merte elmesélni. Sokáig a nagyi segített nekünk mosni, főzni, de később már apuval mindent meg tudtunk csinálni. Az "Anyák napi" ünnepélyre is vagy a nagymamám, vagy apa szokott eljönni."

"Bennünket meg csak úgy otthagyott anya. Apa szerint egy másik férfival hirtelen "lelépett". Azóta se láttuk. Néha felhív telefonon, külföldről. Egyszer kaptam tőle egy csomagot is, de az tavaly karácsonykor volt. Egy szép, rózsaszínű flitteres póló, meg egy ugyanolyan színű nadrág volt benne. Most már ki is nőttem." - veszi át a szót Zsófi.

Nem könnyű női szerepet és feladatokat átvállalni, ha valaki férfinak született. Ez fordítva inkább szokás.

Persze hallottam már hős férfiakról, akik korán rákényszerültek az anyaszerepre, tragikus fordulatok miatt.

Az egyik férfi ismerősöm felesége a második fiúgyerek megszületése után, súlyos depresszióba esett. Nem volt nagymama, se más női segítség, meg kellett birkóznia két gyerekkel, és egy beteg feleséggel. Az utóbbi feladta, és zavart állapotában tovább állt. Maradt a két pici, akik folyamatosan az anyát keresték az apa éppen aktuális, többnyire rövid tartamú kapcsolataiban. A keservesen nehéz időszakok után, a nagyobbik hamar belebotlott egy nála idősebb, majd később egy vele hasonló korú, egy-gyerekes anyába, talán mert az évek alatt  maga is egy igazi anyára és egy teljes családra vágyott.

A pedagógusok naponta találkoznak a csonka család, és főleg az anya hiánya miatt lelkileg sérült gyerekekkel. A pszichológusok szerint sem teljes annak a gyermeknek a személyiségfejlődése, aki nem látja maga előtt a teljes család mintáját, aki nélkülözi bármely szülője jelenlétét.

Egy napokban megjelent hazai felmérés szerint, a megkérdezettek többsége még mindig a családot helyezi előtérbe a karrierrel szemben...A válások növekvő száma, mintha ennek ellentmondana...

Szemmel láthatóan egyre több azoknak a gyerekeknek a száma, akik szorgosan elkészített kis ajándékaikat, a virággal együtt,- az édesapák kezébe adják - Anyák napján...

Vajon belőlük milyen anyák és apák lesznek...?


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!