Életforma.hu

STÍLUS

Ez a csendes otthon?

Az otthon alapvetően a nyugalom és csend színhelye. Ha egy kicsit jobban figyelünk azonban, rá kell ébrednünk, hogy ott is folyamatos zaj vesz körül. A saját elektronikus eszközeink mellett a szomszédok és az utcáról beszüremlő zaj elől sincs menekvés, ezek részei a mindennapi stressznek.

Budapest egy tavalyi mérés szerint Európa egyik leghangosabb városává lett, ahol gyakorlatilag minden második ember ártalmas erősségű zajban él. Ez többek között a folyamatos technológiai fejlődés következménye, okolható érte az autók számának drasztikus növekedése, de például az éjjel-nappal nyitva tartó üzletek is növelik egy-egy utca zajszennyezettségét.

Biztos, hogy ártalmas

A zaj, még ha nem is olyan erős, hogy ezt tudatosítsuk, az egészségre is ártalmas, bár az általa okozott élettani károsodás általában csak hosszú idő után észlelhető, így ez megnehezíti a kettő közötti összefüggés megállapítását. A zaj ennek ellenére minden bizonnyal fárasztja a szervezetet. Ez onnan is látszik, hogy ha csend van, az agyunk a kevesebb inger miatt sokkal hatékonyabban tud működni.
A zaj csökkenti az alvás mélységét és idejét, megváltoztatva ezzel a szervezet természetes napi ritmusát, ez pedig összetett mechanizmusokon keresztül az idegrendszer túlterheléséhez vezethet. Fáradékonyabbak leszünk, lassul a reakcióidőnk, stresszesebbé, ingerlékenyebbé válunk. A romló alvásminőség hosszú távon a koncentráció és a teljesítmény csökkenéséhez vezet, az immunrendszer pedig károsodik.
A zajhoz nem lehet hozzászokni, ezért lehetőség szerint a csökkentésére kell törekedni.

A társas lét zörejei

A lakásokon belüli zajártalom két típusa a testhangok – például a fenti lakó lépéseinek zaja – és a léghangok – televízió, rádió, gyereksírás, hangos beszéd, vízcsobogás, recsegő bútorok, hörgő csövek.
Az áthallás régi és modern építésű házakban egyaránt okozhat problémát, de nagy hatékonysággal kezelhető már a lakásban lakva is. Számos utólagos hangszigetelő rendszer létezik, amelyek – elsősorban kőzetgyapotrétegekkel – távol tarják a kellemetlenséget, ezek beépítéséhez azonban szakember szolgálatait kell igénybe venni.
A kevésbé hatékony, viszont házilag alkalmazható megoldások között fontos szerepe van például a parafának, amely az egyik legjobb hangszigetelő anyag. Sokat javíthat a komfortérzeten a textilek alkalmazása is, amelyek elnyelik a hangok egy részét. Léteznek kifejezetten hangszigetelésre tervezett szőnyegek, az utcai zaj szűrésére kaphatóak speciális, hangszigetelő redőnyök is, amelyek békésebbé tehetik az éjszakai pihenést. A szomszéd felőli áthallást csökkentheti egy nagyobb könyvespolc is, a porózus papírtömeg ugyanis meglehetősen jól szigetel.

Gépek között

A háztartási gépek is sokat tesznek az otthoni nyugalom megzavarásáért. Kutatások szerint a háziasszonyok többsége a teljesítmény utáni második legfontosabb paraméterként értékeli a porszívók esetében a zajszintet, de más gépek esetében sem érdemes figyelmen kívül hagyni ezt. A gép zajszintjét a gyártóknak kötelező feltüntetni a terméken, ami nemcsak a tájékozottságot javítja, de egyúttal motiválja is a gyártókat a csendesebb eszközök kifejlesztésére. Szakemberek szerint a 3 decibellel alacsonyabb zajszint már fele olyan hangosnak érződik az emberi fül számára, így az adatok összehasonlítása során ezt érdemes figyelembe venni. A nappalival egybenyitott, amerikai típusú konyhák divatja miatt a hangos hűtő- vagy mosogatógép zaja a pihenőzónából sem zárható ki könnyedén, így a gépek keltette hangok még inkább előtérbe kerültek.
A készülékek belsejében keletkezett zajt a rezgések csillapításával, konstrukciós precizitással, nagyon pontos illesztésekkel, a légáramlás optimalizálásával, megfelelő hangszigetelő anyagok használatával csökkenthetik a gyártók, és a prémiumkategóriás termékek esetében erre általában figyelmet fordítanak. A klímaberendezések beltéri egysége nem különösebben hangos, a legtöbb készüléken ráadásul úgynevezett „alvás” funkció is van, ilyenkor nagyon alacsony fordulatszámon működik a ventilátor és teljesen hangtalan. A kültéri egység által keltett zajt viszont extrém esetben akár birtokháborításnak is minősíthetnek a szomszédok. A gyártók természetesen ez esetben is úgy alakítják a terméket, hogy az a lehető legkisebb zajt keltse, de magunk is tehetünk ezért. A kültéri egység rögzítésénél a tartókonzol és a berendezés közé gumibak tehető, így akadályozva meg a rezgést és a hangképződést.

 

Mi a túl hangos?
Szakértők szerint hosszabb távon a 85 decibel (dB) fölötti zajszint az, ami káros. Az ilyen hangokat a lehető leghamarabb meg kell szüntetni. Összehasonlításul alább néhány megszokott tevékenység zajszintje decibelben:
■ normál emberi légzés: 8–12,
■ iroda: átlagosan 35–45,
■ beszéd: 55–60,
■ porszívó: 50–70,
■ ébresztőóra: 80,
■ sziréna: 110.
Egyes hangok csak megzavarnak, mások viszont komoly károsodást is okozhatnak, ha meghaladnak bizonyos zajszintet (decibelben):
■ alvás megzavarása: 20–30-tól,
■ pszichés terhelés: 25–40-től,
■ beszédérthetőség romlása: 40–50-től,
■ vegetatív idegrendszeri hatások: 60-65-től,
■ halláskárosodás: rendszeres zajexpozíció esetén körülbelül 85 decibeltől, de egyszeri hatás esetén is felléphet 130–140 decibelt elérő zaj esetén.

Piac és Profit Magazin 2011 októberi száma


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.