Életforma.hu

STÍLUS

Farkasvérrel mázolva, transzban táncolva

A vér pedig azért kellett, hogy bemázolják vele két meztelenre csupaszított ifjú homlokát és arcát, hogy ezzel a szó szerint vérengző álarccal és az áldozati kecske bőréből hasított szíjjal ugrándozzák körbe a várost, rá-rácsapdosva minden óvatlan járókelőre, aki az útjukba kerül.

Hogy a varázslatos szertartásnak utána nézzünk, egy kis időutazásra lesz szükség. Oda, ahová minden út vezet: azaz az ókori Rómába.

Képzeljük el, amint a felkelő nap papok elmosódó kontúrú csoportját világítja meg a Capitolinus-domb tövében.  Róma alapításának mítosza szerint ugyanis az itt fekvő Lupercal barlangban táplálta és nevelte az anyafarkas a városalapító fivéreket, Romulust és Remust.

Ezért hát itt, a barlang szájánál találkoztak a februári Lupercalia szertartás ceremóniamesterei, hogy kutyák, farkasok és kecskebakok vérét vegyék, mely utóbbiak Dionüszosz-Bacchus boristen szent állatai.

A vér pedig azért kellett, hogy bemázolják vele két meztelenre csupaszított ifjú homlokát és arcát, hogy ezzel a szó szerint vérengző álarccal és az áldozati kecske bőréből hasított szíjjal ugrándozzák körbe a várost, rá-rácsapdosva minden óvatlan járókelőre, aki az útjukba kerül.

Arcukat azért tarkította állati vér, hogy egyfajta maszk mögé rejtőzve kibújhassanak önmagukból. Átlényegülhessenek ifjúból férfivá. 

Merthogy a gyermekkor elhagyására több motívum is utal a szertartásban. Például amint az ifjak megkapták a festést, a szertartás vezetőinek hangosan nevetniük kellett, ami a kisdedek első mosolyát jelképezte.

S a vér is magáért beszél, hiszen ezzel a mázzal a fiúk jelképesen meghaltak mint gyermekek, s férfiakként születtek újjá, mikor a vérmázt a papok tejjel lemosták.

De van itt bőven megtermékenyítő szertartáselem is. Példának okért maguk a lemeztelenített fiatal férfitestek, melyek a bujaság, a testiség, az esztétikum és hús örömeit jelképezik.

És persze a kecskebőrrel csapkodás is hasonló célt szolgál, akárcsak nálunk a húsvéti locsolás: megakadályozza, hogy a lányok és asszonyok valami égi katasztrófa nyomán örökre nedvtelenekké váljanak, azaz hogy "elhervadjanak".


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.