Amikor végigolvastam a hírt, első pillanatban persze felnevettem, hiszen valóban nem lehet túl okos az a tolvaj, aki ekkorát bakizik. Hiszen a hír szerint a lakáson egyértelműen látszott, hogy ki lakja. Ekkor eszembe jutott egy kérdés: vajon rajtunk is látszik, mi a foglalkozásunk, szerencsés esetben a hivatásunk?

És talán pont ez a szó a legfontosabb: a hivatás. Mert ameddig csak munkának nevezzük és gondoljuk azt, amivel foglalkozunk, addig nem azonosulunk vele teljesen, hiszen ez valahol azt jelenti, hogy nem vagyunk tökéletesen boldogok.

Persze kérdés az, hogy egyáltalán fontos-e, hogy látszódjon rajtunk foglalkozásunk. Hiszen talán mindenkit kísér egy-egy matektanár képe, aki olyan arccal ment az utcán, mintha éppen feleltetne valakit a logaritmusból. Nos nem, nem erről van szó. Inkább arról, hogy egy hivatás olyan szerepet ad nekünk, amelyet nem vetünk le soha. Talán ezt hívják hivatástudatnak.

Szép kifejezés, de vajon mit jelent? A magyar rendőrség honlapján a rendőri hivatástudatot taglaló írásban ezt a meghatározást találtam, amely igaz - szerintem: "a hivatástudat az egyén azonosuló álláspontja, olyan meghatározott emberi tulajdonságokkal, melyeket a társadalom egy adott szakma képviselőjétől mint alkalmassági kritériumot joggal elvár."

Nos, pont erről van szó, és ez a kritérium az, aminek sokan nem felelnek meg. Hiszen gondoljunk bele: bárki lehet tanár úgy, hogy nem szereti a gyerekeket, hogy például azt gondolja róluk, képességeik eleve elrendeltek, tehát felesleges minden próbálkozás, amivel műveltebbé, okosabbá lehetne őket tenni.

Vagy ugyanilyen ellentmondásos az a rendőr, aki nem tartja be a törvényeket, mert nem tartja fontosnak őket. Kecskére káposztát - gondolhatnánk. És ugye akkor nem beszéltünk még azokról az orvosokról, akik például előre meghatározzák a hálapénz nagyságát, és csak utána döntik el, vállalják-e a beteget. Pedig nekik gyógyítaniuk kell bármilyen helyzetben, hiszen az ő életük célja - elvileg - az, hogy minél több embert megmentsenek.

Lehet, hogy valóban be kellene vezetni minél több hivatás esetében az alkalmassági vizsgát? Talán igen, hátha van egy olyan mindent felfedő teszt, amely idejekorán kimutatja az emberről azt, valóban alkalmas-e arra a pályára, arra a szerepre, amire vállalkozott. De lehet, hogy egyszerűen kicsit maximalistának kellene lennünk, és csak olyanba belefogni, amit teljes szívvel és teljes erőbedobással tudunk végezni...