Az a jó film, mely után az ember elgondolkodik, marad valami belőle a későbbi idők, az emlékezet számára is, no meg ha ajánlani tudja mások számára is. Én így vagyok a következő filmmel. Sokat hallottam már a 21 gramm című műről, végre megnéztem, s most meleg szívvel ajánlom.

Három ember története, akik sorsa egy baleset kapcsán összefonódik. Egy nő, aki elveszíti a férjét és két gyermekét, egy szívbeteg ember, aki megkapja a nő férjének szívét és a gázoló, aki három ember halálát okozta.

Az érzelmek egész sora tárul fel a filmben. Gyakorlatilag azt is mondhatjuk, hogy a mindenki által ismert érzések drámájáról szól e film. Szerelem, szenvedés, gyász, bűntudat, bosszú - a legfontosabb emóciók. A középpontban pedig az élet és a halál nagy kérdése. Azt mondják, halálunk pillanatában 21 grammot veszítünk a testsúlyunkból. A film azt a kérdést feszegeti, hogy ezt a "súlyt" a halálunk után a túlélők viselik-e?

Az érzések ilyen töménységű megnyilvánulása már sokkoló, és maga a téma is az. Régóta foglalkoztat, mi történik a halál után. Bevallom őszintén, félek a haláltól, s épp azért, mert nem tudom, mi jön utána. Gyanítom, hogy semmi, de ez olyan kiábrándító, hogy inkább hiszek abban, hogy a lélek az exitálás pillanatában kiszabadul, majd idővel másik testbe költözik.

Mikor édesapám elköltözött az élők sorából, egy hatalmas robajra ébredtem, egy kúpcserép esett le a házunk tetejéről. Azóta is sokszor eszembe jut ez az esemény. Egy spiritisztának elmeséltem, aki felfedte az összefüggést. Apukám olyan nagy életerővel rendelkezett, oly hirtelen érte a halála, hogy hatalmas robajjal szakadt ki a lelke, ezt velünk a cserép lezuhanásával tudatta.

Érdekes, nem tudok mit mondani, elhinni se, kételkedni se benne.

A holtak köztünk járnak című könyvben azt olvastam, hogy az élet folytatódik a biológiai halál után. A szerző szerint a halál nem más, mint az öntudat elvesztése nélküli lágy, természetes átmenet a szellemvilágba. Néhány entitás azonban nem megy át a szellemvilágba, hanem itt marad a fizikai világban, az élők között. Az író szerint az itt ragadás leggyakoribb oka a tudatlanság, a pokoltól való félelem, bizonyos élő személyekhez, vagy helyekhez, alkoholhoz, dohányhoz, ételhez, szexhez való szenvedélyes, rögeszmés kötődés. A befejezetlen ügyek is gyakran kényszerítik a szellemeket arra, hogy itt maradjanak.

Mikor elgondolkodom a halálon, s az utána következőkön, mindig felerősödik az életszeretetem. Itt és most, a mában, a jelenben kell ÉLNI. Szeretni, gazdagodni, élvezni a jó dolgokat, szenvedélyesen megélni a mindennapokat.