Életforma.hu

STÍLUS

In memoriam 09.11.

A kilencedik hó mellett a 11-es, mint két büszke torony mered rám a naptárról. Annak a napnak a megrendítő valósága végérvényesen beleégett a sejtjeimbe.

Az íróasztalomnál ültem, amikor férjemtől érkezett egy sms a toronynak ütközött repülőgépről - annyira valószerűtlennek tűnt, hogy azt hittem egy vicc elejét olvasom, és vártam a folytatást. Percek múlva újabb sms jött, de torokszorító volt...

Két hónappal korábban a Hudson folyón hajózva gyönyörködtem Manhattan sziluettjében, a feledhetetlen Skyline-ban, majd a Világkereskedelmi Központ kettes tornyának tetejéről tekintettem le a nyüzsgő metropoliszra. A város zaja a százhetedik emelet magasságába már nem ért fel - épp az járt a fejemben, hogy olyan magasan vagyok, mintha a repülő ablakából néznék ki. Így utólag húsbavágó hasonlat.

Ott ültem az asztalomnál, és sokáig föl sem tudtam fogni, mi történik. Valami olyasmiben reménykedtem, hogy álhírekről van szó - mint amikor egy rádiós hangjátékban ufo-invázióról számoltak be, ami szabályszerű tömeghisztériát váltott ki. Aztán a New York-i kollégákra gondoltam egy másik felhőkarcoló negyvenkettedik emeletén, és csak reménykedni tudtam benne, hogy ők és a hozzátartozóik jól vannak. Amit aznap délután a tévében láttam, az minden elképzelhető rettenetet felülmúlt - az a látvány fenekestül forgatta föl azt a rózsaszín, puha vattával bélelt tündérmesét, amiben addig éldegéltem. A kétségbeesés iszonyata megmarkolta a nyakamat és csak bámultam üres szemmel, lüktető halántékkal a halál torkába menekülőket, a fájdalomtól eltorzult arcokat...

...a Skyline már soha nem lesz teljes, New York sosem lesz a régi és embermilliók talán milliárdok tudatalattijába fészkelte be magát a legbensőbb félelem. Ember embernek farkasa lett. Sohasem tudhatjuk, hol üti fel a fejét az orbitális emberi gonoszság és még mi mindenre képes, ha szolgálatába állítja a technika vívmányait.

A terror soha nem tapasztalt hullámát indította el a tornyok elleni merénylet, a természet pedig mintha szintén gonosz erők befolyása alá került volna - újra meg újra lecsap a gyanútlan, mindennapjaikat élő, dolgozó, alvó és ünneplő emberekre.

Hozzá kellene szoknunk a tudathoz, hogy bármikor sorra kerülhetünk? Az életünk részévé kellene váljon a vészjósló készenlét?

Nem hinném.

De úgy kellene élni, mintha csak ez az egyetlen nap állna rendelkezésünkre.

Nem csak túlélni, hanem megélni minden pillanatát.


Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről?

Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről? 

A megfelelő gyermekcipő kiválasztása néha nem könnyű feladat, hiszen össze kell hangolnunk a kényelmet, a funkcionalitást és a divatot.
Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak

Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak 

A hálószoba az otthonunk szívében található, és különleges pihenési élményt nyújt.
Innovatív megoldások a szempillaépítésben

Innovatív megoldások a szempillaépítésben 

A szempillaépítés évről évre újabb és izgalmasabb fordulatokat vesz, köszönhetően a technikai fejlesztéseknek.
Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.