Tehát: szögezzük le, hogy nálunk nem a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot. Ezt meglehetős hosszú folyamat volt megértetnem a kétéves koponyájával, de a Nagy Nap közeledtével már kezdi kapisgálni a lényeget.

Az első magától értetődő kérdés hamar el is hagyta a száját: Hol lakik a Jézuska?

Jogos, persze jogos, hiszen a Mikulást állandóan látja hol a boltban, hol a tévében, miközben a Jézuskának hűlt helye. Sapka, sál, kabát és berohantunk a városba.

Megnéztük a templomot, a karácsonyi előkészületeket, miközben próbáltam neki elmagyarázni, hogy nagyjából meg is értse, hogy mi köze a Jézuskának a templomhoz.  Aztán röviden elmeséltem a betlehemi történetet.

Tátott szájjal hallgat.

Innentől kezdve minden reggel hosszú lajstrommal kel. Idézem: "Jézuska hoz ajándékot: babát, labdát, hinta-palintát, csúszdát is..."

Hoppá, ez így nem lesz jó. Leülünk, és újra belekezdek: " A Jézuska nem tud csúszdát hozni, mert a csúszda nehéz, nem fér el a táskájában, és mi sem tudnánk hová rakni."

Nem fakad sírva, bőszen bólogat.

Másnap reggel imígyen kezdi: "Jézuska hoz ajándékot. Babát, labdát, hinta-palintát. Csúszda nem. Nehéz, Nem fér táskába."

A tojáshéj a fenekén, de sok mindent bele tud gyömöszölni a fejébe...