Életforma.hu

STÍLUS

Kulturális Örökség Napok

"Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt"

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ezzel a Márai Sándor idézettel ajánlja mindenki figyelmébe a Kulturális Örökség Napjait.

1984-ben Franciaországból indult az az egyedülálló kezdeményezés, hogy minden évben egy hétvégére nyissák meg kapuikat azok a műemlékek és középületek, amelyek egyébként többnyire zárva vannak a nagyközönség előtt. Az Európa Tanács közreműködésével mozgalommá vált "European Heritage Days" ma már Európa minden országára kiterjed.

Magyarországon szeptember 17-én és 18-án kulturális örökségünk közel 500 helyszínét látogathatják meg az ország minden részében.

Budapesten például megnézhetik a köztársasági elnök hivatalát, a Sándor Palotát, a Belügyminisztérium épületét, Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának épületét (az un. Új Városháza, a Váci utcában), a Magyar Nemzeti Bankot, a Magyar Állami Földtani Intézet szecessziós épületét a Stefánia úton. Pécsen különleges lehetőség a Nagyezerjófű Kert, magánarborétum, illetve a Középkori Egyetem épületének megtekintése, Kalocsán pedig az Érseki Kincstár gyűjteményét csodálhatják meg az arra járók. Sátoraljaújhelyen a Megyeháza és a Levéltár épülete is várja Önöket. Szegeden a MÁV Igazgatóság székházát belülről is megcsodálhatják, Székesfehérváron pedig a Püspöki Palota tárja ki kapuit.

Számos helyszínen tárlatvezetést is tartanak, illetve különböző szórakoztató programokkal várják a látogatókat.

A látogatható helyszínekről részletes különszámot állított össze a Pesti Est, illetve megtalálják a www.oroksegnapok.hu honlapon.


Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről?

Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről? 

A megfelelő gyermekcipő kiválasztása néha nem könnyű feladat, hiszen össze kell hangolnunk a kényelmet, a funkcionalitást és a divatot.
Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak

Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak 

A hálószoba az otthonunk szívében található, és különleges pihenési élményt nyújt.
Innovatív megoldások a szempillaépítésben

Innovatív megoldások a szempillaépítésben 

A szempillaépítés évről évre újabb és izgalmasabb fordulatokat vesz, köszönhetően a technikai fejlesztéseknek.
Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.