Az emberek legnagyobb többsége ma még mindig - s tán egyre jobban - elutasítja a politikát. Sőt, gyanítom, sokan vannak, akik utálnak mindent, amiből politikai kérdést csinálnak: eleve viszolygással fogadják az ilyen kezdeményezéseket, azonnal gyanakszanak, hogy valami csalafintaság van mögötte, valaki jól meg fog gazdagodni rajta. Az internetes szavazásokat sem kedvelem, de a minap az egyik hírportálon éppen a zöldekre vonatkozóan tettek fel kérdéseket. Így rákattintottam. Nyolcezer felett járt már a szavazatok száma. A válaszok megoszlása elgondolkoztatott. A válaszolók fele a környezet védelmére elegendőnek tartotta, ha csak visszaviszi a sörösüvegeket. Már a kérdésfeltevés is cinizmusra utalt, s arra mintha az egész téma afféle "jó buli" lenne. A válaszadók többsége pedig, vagy éppen ugyanúgy nem vette komolyan, vagy éppen olyan cinikus volt, mint a kérdésfeltevők.
Nem vagyok harcos környezetvédő, "csak" imádom a szép természetet, a fákat, a virágokat, és szentül hiszem, ha nem vigyázunk rá, gyermekeink, unokáink jövőjét tesszük tönkre. Szűkebb, tágabb környezetünk megóvása pedig, nem politikai, nem is gazdasági ügy, hanem kultúra, életszemlélet kérdése. És ebben is - mint sajnos sok minden másban - kiesett 50 év. Az emberek fejében kell rendet csinálni. Hogy a közterület - az utcák, a parkok, az üres telkek a városokban és a falvak szélén - az is a miénk. S valóban a miénk, nem csak demagógiából hirdetett köztulajdon. A mi adónkból kell fenntartania, rendbe tennie az általunk választott és fizetett önkormányzatoknak. A mi gyerekeink, unokáink által beszívott levegőt, a számukra is termést adót földet szennyezzük. Valódi közös tulajdon, és legszemélyesebb közügy.
Nem fintorogni kell, és csak szidni az "illetékeseket", hogy piszkosak az utcák, s ha feltámad a szél, hordja a port, a szemetet. Hanem vigyázni kell rá. Takarítani, takaríttatni kell a házak előtt is. Mit ér, ha szépen ki van takarítva a házunk, lakásunk, ha a szél behordja a szemetet és a piszkot kintről?
Sokszor elkeseredem, és elgondolkodom, hogy hány generációnak kell még felnőni, amíg ezt a kultúrát is megtanulják? Amikor látom, hogy széles ívben elhajítják az utcán a csikket, a rágógumi papírját, a hot doghoz kapott szalvétát, az üres telkeken, és a falvak szélén halomban áll a szemét - azt gondolom, még soknak.
Van, hogy megkérdezem az illetőt, miért teszi? Tízből egy, aki elszégyelli magát, s felveszi. Öten azt mondják, "mi köze hozzá!" Van, aki nyomdafestéket nem tűrő hangon közli, mit csináljak, és hová menjek. Egyesek azt mondják, nincs szemétgyűjtő. Ott, éppen akkor, amikor ő el akarja dobni. S nem tudja tovább vinni 50-100 métert?
Még elgondolkodhatunk és változhatunk, és egész pici kortól szoktathatjuk gyermekeinket a természet megóvására. Ne csak az óvodától, iskolától várjuk az oktatást-nevelést és az "illetékesektől" a cselekvést. Jó példával kell elöl járni. Nem csupán megmutatni, és megszerettetni vele a fákat, növényeket, hanem arra is megtanítani, hogy ne szemeteljen, ne tépjen le minden virágot, ne csak a saját kertben, teraszon élő növényeket próbálja ápolni, hanem a tágabb környezetében lévőket is. Nem akciók és szólamok kellenek, hanem mindennapi cselekvés, mindenkinek. Mert ebben mindenki "illetékes". S akkor nem kell a politikát belekeverni.
