Életforma.hu

STÍLUS

Magyarország tíz legjobban fizetett állása!

Hogyan gazdagodhatunk meg, és lehetünk sikeresek úgy, hogy nem követünk el semmiféle becstelenséget? Sokak szerint sehogy, a nagyon gazdagok múltjában biztosan van valamiféle sötét titok, amely megalapozta vagyonukat. Hogy ez így van-e, azt nem tudjuk, de most adunk néhány tippet, hogy a munkaerőpiac mely részén kell elhelyezkednünk, ha jól szeretnénk keresni.

Az egyik hírportál ugyanis az Állami Foglalkoztatási Szolgálat statisztikáinak segítségével összegyűjtötte, melyek azok a munkák, amelyek igazán jól fizetnek. Első körben az biztos, hogy leginkább a diplomát szerzett szakemberek találhatnak olyan állásra, ahol olyan fizetést kapnak, melyből kényelmesen élhet a család.

Persze a legtöbb esetben a nagy pénz nagy felelősséggel is jár, például a legjobban fizetett szakma esetében. Hogy mi is ez? Magyarországon a statisztikák szerint a légiirányítók keresnek a legtöbbet, havi bruttó bérük átlagosan 762 ezer forint. Igaz, emberéletek százai függnek a döntéseiktől, ahogy a pilótákétól is. A légijármű-vezetők bére 600 ezer forint körül mozog (harmadik helyezés), azonban nekik azzal kell számolniuk, hogy nemcsak másokét, hanem saját életüket is a kezükben tartják - szó szerint.

A második legjobban fizetett állás egyébként - talán nem meglepő - a politikusoké: államtitkárok, miniszterek és követek mind jól keresnek, de talán ezt mindenki sejti a híradásokból. Az első három helyezett után következő állások a bíróké 579 ezres bruttó bérrel, az atomerőművi gépkezelőké 569 ezer forinttal, illetve az ügyészeké 515 ezerrel. Míg az atomerőművekkel foglalkozó szakemberek munkája felelősség tekintetében a légiirányítókéhoz hasonló, addig a szakértők szerint az ügyészeket és a bírókat éppen azért kell jól megfizetni, hogy minél kisebb esélye legyen a megvesztegetésüknek.

A tíz legjobban kereső munkavállalók listáján az utolsó négy helyet pénzügyi szakemberek foglalják el: az adószakértők, szaktanácsadók, a pénz- és hitelgazdasági szervezők, a matematikusok, valamint a könyvvizsgálók.

Négyszázezer és háromszázezer forint között keresnek a bányamérnökök, az üzletkötők, a piackutatók, a reklámszakemberek, a marketingesek, a jogászok, a jogtanácsosok, a számítástechnikai szervezők. Persze nem mindegyik: a többéves tapasztalat nagyon fontos alap ezeknél az állásoknál is.

És hogy van, aki ennyi pénzből sem jön ki? Nos, van ilyen, de az ok mindössze annyi, hogy ezek az emberek nem tartják be a legfontosabb szabályt, amely evidensnek hangzik, mégis, Magyarországon több ezren figyelmen kívül hagyják:

Költs kevesebbet, mint amennyit keresel!


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!