Eszembe jutott mindig a régi szólás: "Sok kicsi, sokra megy"ezért hát betegesen gyűjtögettem ,remélve, hogy lassan milliomossá is válhatok. Mert hittem , hogyha az apróságokat megbecsülöm(és nem dobálom babonaságból a hátam mögé)előbb-utóbb gazdag ember lesz belőlem!
Persze a környezetem és a családom vegyes érzelmekkel fogadta szenvedélyemet .A gyerekeim mindig pár lépéssel odébb álltak, amikor éppen akcióban voltam. Sokszor kerültem balesetveszélyes helyzetekbe is, mert képes voltam az úttesten is megállni, amikor ott csillogott előttem a pénzérme. Sokan depressziósnak gondoltak, mert állandóan lehajtott fejjel sétáltam...
Eredményes volt az a napom, amikor 20-30 forint összejött. Kövéredett is a malacpersely! Néha voltak kínos pillanataim is, mert a kínai és a török üzletben akartam is össze akartam szedegetni a sűrűn elhullatott egyforintosokat .Persze rögtön leállítottak ,hogy ne tegyem, mert azok szerencsehozó szándékkal vannak elszórva.
Egyszer csak feltűnt, hogy a húgom és a lányom is gyűjtöget A régen rozsdásodó ,koszos érméket is észrevették a leglehetetlenebb helyeken és helyzetekben, s a napi bevételben is túltettek rajtam. Szóval elindult a megállíthatatlan folyamat...
De ha bevonnak titeket pici kis forintjaim, akkor ki lesz a következő áldozatom? Az 5 forintos? Merthogy most ő lesz a legkisebb...
Ha eddig nem is lettem milliomos, mindenképpen tanulságos volt számomra eddigi gyűjtőszenvedélyem.
Megtanultam az élet apró dolgainak is örülni ,minden kicsi szerencsét megbecsülni.
Ismerősöm szerint az aprók eltűnésével lezárul életem eme korszaka is. Kitartó "munkám" jutalmát hamarosan megkapom, még ha nem is pénzkötegek formájában.
Igaza lehet, mert napok óta csak jó dolgok történnek velem...
