Életforma.hu

STÍLUS

Mama sok van

Kisfiam beszédfejlődése hihetetlen fordulatot vett.

A kezdeti sűrű E-t, az EU (ugye, milyen aktuális!) majd az EŐ követte, ami egészen HŐ-ig illetve az elképesztően összetett HEŐ-ig fejlődött. Ezt hallgattuk hosszú hónapokon át, és azt hittük már sosem lesz másképp...amikor is egy alkalommal, nadrágszáramra fölkapaszkodván, kristálytisztán artikulálva így szólott: MAMA. Na elképzelhető, milyen érzések rohanták meg elismerésre szomjazó, amúgy is kissé szentimentális anyai szívemet.

Sajnos sokáig nem lubickolhattam dicsfénytől övezve a boldogságban, egy-két napon belül ugyanis hasonló megtiszteltetés érte az etetőszéket, a dohányzóasztalt, a szobabiciklit majd a porszívót. Azóta is azon töröm a fejem, vajon mi lehet a közös bennünk, illetve ők vajon mit tettek a kis uraságért, amivel elnyerték kitüntető figyelmét. Na jó, az etetőszéket még úgy-ahogy értem, meg aztán ott a porszívó, a nagy kedvenc - na de a többiek!?

Persze nem ez az egyetlen dolog, amit nem értek. Nem tudom megfejteni például, miért kell mindent újra meg újra teljes erőből megcsapkodni (bútorokat, parkettát, falat, tükröt, csempét) - illetve, ha kézbe vehető földhöz csapkodni (felsorolni is hosszú lenne, mi mindent). A legnagyobb élvezetet az okozza, aminek a csapkodása a legeslegfülsértőbb hangot okozza (pl. fémdoboz). A csapkodás egyébként a vérében van: amióta elindult négykézláb mind a mai napig kezeit jó magasra lendítve, a padlót csapkodva halad. Ha mi csináljuk ugyanezt (az apjával), azon hangosan kacarászik.

Egyébiránt az apjának is kijut a jóból: kicsi fia teljes extázisba kerül esténként, amikor nyílik a kapu és begördül a ház mellé az ezüst autó. Sikongat, hangosan heő-zik és az előszoba felé veszi az irányt. Az apja belép az ajtón, megszabadul a holmijától hogy kisfia felé nyújthassa kezeit, aki négykézláb rohan felé - majd a finisben megtorpan, és rajongva üdvözli a fölre letett fekete táskát. Ki érti ezt?

Azt sem értem mi olyan vicces azon, ha kifújom az orrom; miért csak nekem tartogatja az összes hisztit; miért kel olyan korán, amikor nyugodtan alhatna jó sokáig; miért mindig akkor rakja tele a pelust, amikor lecserélem frissre; miért játszik szépen egyedül, amikor ülök és nézem és miért nem hajlandó játszani, amikor a gép elé ülnék; miért bömböl, ha én megyek ki a szobából és miért nem bömböl ha ő megy ki.

Lehet, hogy a dohányzóasztal meg a szobabicikli értik...


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.