Életforma.hu

STÍLUS

Mariska néninek saját széfje lesz a kórházban

Mit látok a híradóban a minap? Széfeket kell felszerelniük a kórházaknak minden egyes ágy mellé, erre költünk most több milliárdot. Nem a csóró ápolónőnek adjuk fizetés-kiegészítésként, nem új ágyakat veszünk belőle, nem. Széfet.

Sajnálatos családi esemény miatt most voltam kórházban, látogatóban. Konkrétan Budapesten, az Árpád Kórházban. Az hogy omlik a vakolat, már nem lep meg, Magyarországon nem normális kórház az, ahol nem esik valami a fejedre. Hogy lepedő van az ablakon függöny helyett, az sem hökkent meg, legalább tiszta, nézzük a jó oldalát.

Egy szobában hét ágy. Vagy valami olyasmi. A matrac foszlik, a fekvőlap pedig nem csak lejt, de közben még jobbra is dől. Pont ideális a törött csontú betegeknek. A család zsenialitásának köszönhetően nagyszerűen sikerül megoldani ezt a problémát, betoljuk alá az egyik széket, így legalább nem rugózik, mint egy elcseszett libikóka.

Elég sokan vannak, a jeges utak sok mindenkinek megártottak. Nappal nyüzsögnek a látogatók, éjszaka nyilván megy a versenyhorkolás. Kicsit büdös van, alapvetően undorító minden, egyszóval minden adott, hogy aki bekerül, még rosszabbul legyen.

Na és akkor a hírek. A társadalombiztosítás év végi megtakarításából több mint 3,7 milliárd forint pluszforrást kapnak az egészségügyi intézmények, hogy a kórházi ágyak mellé személyes széfeket szereltessenek. Ha marad még lóvé, eldönthetik, mire költik. Kösz. Mondjuk megjavíttatják a liftet. Vagy vesznek öt darab új kacsát, mert a régieknek némileg húgyszaga van.

De a személyes széf, az kell. Muszáj! Mert sokat lopnak, és a beteg vagyonbiztonsága az első. Mert a betegnek nem lehet azt mondani, hogy amíg bent van, hagyja otthon a fukszokat. Hogy ne vigye be magával a plazmatévét, kibírja egy fülhallgatós rádióval is. Úgyis szarul lesz. Ha meg a Blikket el akarja lopni valaki, hát vigye, megérdemli. Olvasson a kedves beteg szépirodalmat, az úgysem kell senkinek. Vagy ha már magával vitte a vagyonát, tetesse be a központi, nagy páncélszekrénybe, ami a nagyobb intézményekben van, és eddig is használható volt.

Nem kell új ágy, nem kell lift, nem kell festés, nem kell még egy nővérke. Sőt, annak, aki dolgozik, annak sincs szüksége egy kis pluszra, kap eleget. Széf kell. Aztán majd amikor Mariska néni az ablak melletti ágyon éjfélkor csipogtatja a gombokat, hogy kivegye a vécépapírt, a többiek lelökik az ágyról. Arról úgysem nehéz, úgyis olyan ferde, hogy magától is leesik.

Viszont ha felszerelik a széfeket, minden kórház rendezhet vetélkedőt, mint a tévében. Aki túléli a bent töltött napokat, az jutalmul kap egy lakatost, aki jó pénzért kinyitja neki a páncélszekrényét.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!