A wellness életszemlélet terjedésével egyre kevesebben elégednek meg azzal, hogy a tengerparton heverve, napozással, "pancsolással", evéssel, ivással töltsék csupán el az egy-kéthetes nyaralást. Ráadásul vannak, akik nem szeretik a szállodákat, s az amúgy is meleg apartmanokban főzőcskézni sincs kedvük. Hova menjünk hát az idén? - teszik fel a kérdést, maguknak, barátaiknak. Nekik szeretnénk segíteni néhány ötlettel.
Kalandra fel!
A közhiedelemmel ellentétben, a kalandtúra címmel meghirdetetett utakon való részvételhez, nem kell aktív sportolónak lenni. Jó kondícióban lévő, izgalmakat, kihívásokat jelentő feladatokat kedvelő utazni vágyók bátran választhatnak a kínálatból. Vadvízi evezés, úszás, rafting, canyoing, sziklamászás és leereszkedés, mountain bike túra, és még sokféle kaland - a környező országok hegyeiben, völgyeiben, sebes folyóiban, főleg Szlovéniában és Ausztriában, - a kezdők számára is kínál élményekkel teli nyarat. De szerveznek dzsip szafarit is, pl. Erdély vadregényes karsztvidékén.
Két fontos szempontot azonban figyelembe kell venni. Az egyik, hogy a kaland nem egyenlő a fegyelmezetlenséggel. A túrákat kísérő szakértő és tapasztalt vezetők tanácsai parancsnak is tekinthetők. A másik, hogy igazi nomád életmódra kell felkészülni: szállás általában sátorban, étkezés konzervből, vagy a kifogott halakból helyben, szabad tűzön készítve, célszerű és praktikus ruházat, kevés csomag, amit cipelni kell. (A lelkiismeretes túraszervező irodák pontos listát adnak arról, hogy mit kell, és mit tanácsos vinni, sőt, mi az, amit ne vigyenek magukkal.)
A vizek szerelmeseinek#img2#
Sokak számára a nyaralás, üdülés mégiscsak elengedhetetlen kísérője a víz közelsége. A tengerparti heverést ugye kizártuk. Mi lehet hát? Szálljunk vízre! A tengert kedvelők számára gazdag a kínálat túravitorlásokból illetve motoros jachtokból, melyek minden kényelemmel felszereltek. Az egyszerűen kialakított hajóktól egészen a luxus jachtokig terjed a kínálat. Általában 8-12 személyesek, így baráti társaságok számára is ideális kalandozást kínálnak az adriai partokon, vagy a görög szigetvilágban, de akár az olasz vagy francia Riviéra partjai mentén Ha nincs a csapatban olyan tapasztalt hajós, aki elvezeti, kapitányt is kérhetnek, a hajózásban való segédkezés pedig, külön élményt jelenthet a résztvevőknek. Lehet napozni, fürdőzni a nyílt vízen, horgászni, s persze felfedezni eldugott öblöket, ismert kikötőket. Esténként pedig, ha kikötnek, a parti üdülőhelyek kínálnak számtalan szórakozási lehetőséget.
A kevésbé vagány, ám vízre vágyó utazni szándékozóknak ajánljuk, hogy járja be lakóhajóval Európa vízi útjait. Több mint 400 lakóhajó járja Európa vizeit, melyek házaspároknak, családoknak, kisebb baráti társaságoknak nyújtanak kényelmes és újszerű kikapcsolódást. Franciaország, Hollandia, Németország, Írország, Anglia, Skócia, Olaszország folyóin, mesterséges csatornáin kényelmes tempóban haladva nem csupán a táj szépségében gyönyörködhetnek a résztvevők, hanem számtalan kikötő is rendelkezésre áll. Az igazi kaland a zsilipelés!
Ráadásul minden hajón van általában kerékpártároló, vihetik a kétkerűt itthonról, de a bérelhető is a hajóval együtt. Így kikötés után nem csupán gyalog járhatják be a városkákat, falvakat, hanem körbekerekezhetik az egész környéket, pikniket rendezve a parton a menetközben kifogott halakból.
Utazó szálloda
Aki nem tud a vízen ringatózva aludni, szállodába, apartmanba sem akar menni, az se csüggedjen. Béreljen lakókocsit, vagy lakóautót. Vezetheti, vagy maga után húzhatja az összkomfortos szálláshelyet. A lakókocsik és lakóautók általában 4-6 személyesek, zuhanyfülkével, kis konyhával ellátottak, sőt légkondicionáltak is bérelhetők. Bebarangolhat hegyet, völgyet, tengerpartot, tavakat. Ki lehet találni előre az útvonalat, s lefoglalni a kiválasztott kempingben a "parkolóhelyet", hosszabb-rövidebb időre. A merészebbek neki indulhatnak csak úgy, előzetes terv nélkül is, hogy ott álljanak meg, ahol megtetszik a hely, s addig maradjanak, amíg jólesik. (Kemping listáról azért mindenképpen tanácsos előre gondoskodni, mert nem mindenütt lehet csak úgy megállni éjszakára.)
Ha egyébként valaki kedveli a kempingezést, és szívesen marad egy helyben, de nem akar sátorban aludni, számos tengerparti üdülőhelyen lehet már lakókocsit bérelni. Ezek között is van olyan, amelyik légkondicionált, viszont nem mindegyikben van zuhanyozó, tehát közös fürdő használatára kell számítani.
Barangolás két keréken
Környezetvédelmi okokból is, a fittség megőrzése érdekében is egyre kedveltebb közlekedési eszköz a kerékpár, így sokan a nyaralás, üdülés alatt is szívesen pattannának fel a biciklire, és indulnának felfedezőútra. A gyakorlottabbak persze már maguk állítják össze az útvonalat, s családostul, vagy barátokkal nekivágnak a kiválasztott ország kerékpárútjainak. A kevésbé rutinos, alkalmi kerekezők számára viszont már egyre több hazai utazási iroda kínál szervezett kerékpártúrákat. Európa nyugati felének országaiban igen fejlett a kerékpárút hálózat, s a közlekedési kultúrában is több figyelmet szentelnek az autósok a kerékpárosoknak, mint nálunk. A szervezett kerékpártúrák vonatkozásában a hazai kínálat elsősorban Ausztriába, Franciaországba és Olaszországba próbálja csábítani a bicikli kalandorait. Nehézségi fok, és útközbeni szállás lehetőség tekintetében is széles a választék.