Régi társasági szövegem, hogy a következő férjem nem magyar "áldozat" lesz. Mivel házasságból én is megbuktam, és nem látok jó, általam is használható receptet, ezért úgy okoskodom, hogy ha nem ismerjük majd a leendővel egymás nyelvét, (és én más nyelven nem beszélek) nagyobb lesz az esélyünk a boldogságra.

Mivel a kommunikáció nagy játék és művészi szintre is kifejleszthető, de személyes kapcsolatainkban nagy csapdahelyzetek vannak. . Hogyan kommunikáljam Önmagam, amikor én is csak tanulom magam? És egyáltalán mi az az őszinteség? De ebbe ne is menjünk bele túlságosan.

Ugye tudjuk, hogy a férfi, férfi-mivoltából eredően nem alkalmas arra, hogy minden problémánkra figyeljen, erre vannak a barátnők. És ugye mi nők az "egység" érzését a szerelmünkön keresztül éljük meg, míg a férfi önmagában. A nő kiterjed, a férfi összeszűkül. No-mármost, ha csak zeneként, háttérzajként ér el a nagy Ő-höz az Én napi-hisztim, vagy az okos töprengésem, nem zavarom meg érzelmi életét. A nem verbális üzeneteim ígyis-ugyis eljutnak hozzá, ha lát. Az pedig nem hazudik. Így okoskodom, persze hibásan.

Családunkban volt hosszú ideig egy angol félig-családtag, Úriember. Gyakran találkoztunk, és mint mondottam már, hogy miért, vele sem tudtam beszélgetni. Egyikünket sem zavarta egy idő után. A mai napig tudom, hogy ismertem Őt. Beszélt helyette a mimikája, a hangja, a szeme, az arca, és sokkal tisztábban. Soha nem értettük félre egymást.

A nyáron is volt egy igen érdekes élményem. Kényeztetni akartam magam és elmentem egy ismeretlen helyre, hogy megmasszíroztassam magam. Pedig tudtam, hogy elég nagy a kockázat, pláne amikor megláttam a hölgyet. Ugye ismerik azt a típust: klímax-kor, sok festékkel, kirakott plöttyedt mellekkel, 36-os méretbe zsúfolva. Hát bizony majdnem erősebb lett az előítéletem a lábamban, mint a hátfájásom... És elkezdett masszírozni, én ugye becsukott szemmel lassan ellazultam, és kellemesen elbeszélgettünk. Egy más nőt láttam, láttam őt. Döbbenetes volt, amikor kinyitottam a szemem. (Ő elmaszkírozta, a külvilág előtt valamiért nem vállalta jóságos természetét.)

Napjainkban nem egyszer hallunk olyan ismerősről, aki igen tehetséges, de "sajnos", nem tudja eladni magát. Minden valamire való cég tudja, hogy akármilyen a terméke, akár rossz is lehet, csak egy jó menedzseren múlik a termék sikere. Mert nagyon jól elsajátítható a hiteles hazugság is, minden a kommunikációs készségen múlik. Mindennapjainkban is sokszor csalódunk embertársainkban, vagy értjük félre, vagy sehogy a másikat. Nem érünk rá figyelni, szemlélődni. Pedig gyakran kellene éreznünk a mondás bölcsességét- "Aki vagy, olyan hangosan kiált, hogy nem hallom, amit mondasz"

Persze, az ember hajlamos a könnyebb, rövidebb irányba keresgélni a megoldásokat, de csak a tanulságokat gyűjtheti be és az is jó.

Az egymás iránti figyelem hiánya és a teljesítményorientált értékrend beépült mindennapjainkba.  Az életben maradásért megtanultuk az egyetlen szabályt, hogy csak a változás állandó. Napi tizenkét óra munka után kapcsolatépítéssel, magunkkal foglalkozni nem tudtunk eleget. Túlélési projekt működik, működött. És nagyon sok az áldozat. Nemcsak az ötven-hatvanas korosztályból, hanem az Ő általuk, a régi értékrendben felnevelt gyermekeink is azok. 

Ami nem öl meg, az erősít. Lám én is megtanultam angol nyelvismeret híján másként érteni, és legyőztem az előítéleteimet, másként látni is megtanultam. Csak sok a zavaró zaj- a hamis szó, és a biztonságérzet sem kívülről jövő áldás.