Életforma.hu

STÍLUS

"Nekem ez a szám, mindig sorsfordulatot jelentett!"

" A vágy, hogy előre lássuk mi fog történni holnap, a következő hétben, hónapban, évben, kimondottan emberi tulajdonság. Arra tanítanak bennünket, hogy gondolkodjunk előre, és tervezzük meg a jövőnket. Gyakran az életben elért sikereink is ezektől az axiómáktól függenek." (Csíky Ildikó- Sorsunk a számokban)

"Mindig megmosolyogtam azokat, aki egy-egy számjegy hallatán felsikítottak és elfehéredtek, vagy éppen örömtáncot jártak és felpörgetett izgalomba jöttek. Nem értettem az érzelmi kitöréseiket, egészen addig, amíg a számok mágikus erejéről és "nem véletlenszerűségéről" saját életemben is megdöbbentő felfedezésekre jutottam." - meséli egyik középkorú barátnőm.

Kiderült, hogy az ő életében meghatározóan visszatérő a 19-es számjegy, és annak összege az 1-es, de még a számjegyben szereplő 9-es is.

Mint kiderült, nem véletlen. Izgatottan bizonygatta a számára mágikus számjegy jelentőségét, példákkal.

"- Már édesapám meghatározta a sorsomat azzal, hogy vezetéknevét nekem "adományozta". A betűknek megfelelő számérték összege ugyanis 19!

- Igazából a 19. születésnapom után kezdődött el a számjegy folyamatos felbukkanása.

Szóval, ennyi idős voltam, amikor első szerelmemmel járni kezdtünk. (Az ő névnapja  természetesen 19-én, az enyém 10-én, mindkettő összege = 1) Megjegyzem a lányságomat is a 19. évemben vesztettem el...

- Majdnem ennyi ideig éltünk aztán együtt, és éppen 19-e volt, amikor megtudtam, hogy szeretője van. (1999 volt ráadásul 1+9+9+9=28=2+8=10=1+0=1!)

Az csak "hab a tortán", hogy a házasságkötésünk napja, és a nő születésnapja egybeesik, és a hónap, nap számjegyösszege =9)

- A következő évre rá, meghalt az édesapám, január 19-én! Innentől aztán felpörögtek az események...

- Pár év múlva, el is váltunk, természetesen 19-e volt a nagy esemény napja.

- Évekkel később aug.1-jén lépett be az életembe egy másik férfi...(8+1=9)

- 2007-ben (2+7=9!) mondtak fel ott, ahol 19 évig dolgoztam. Éppen 19 gyerek osztályfőnöke voltam... " - fejezte be a felsorolást, de nekem már ekkor lúdbőrzött a hátam, miközben agyban végiggondoltam, az én "bűvös" számom vajon mi is lehet.

Otthon aztán nem bíztam semmit a véletlenre, és levettem a könyvespolcról az ajándékba kapott számmisztika könyvet. Vajon mit ír az 1-esről,a 9-esről és a 19-ről ?Valóban lehet összefüggés a barátnőm sorsfordulatai és a szám jelentése között?

Megdöbbentő volt a felfedezés:

Az 1-es: a Nap, mint bolygó kapcsolódik hozzá, amely tűz elemű, szétáradó, pozitív, nevelő. A teremtő alkotóerőt szimbolizálja. Az emberben az egyéniség, a felsőbbrendű öntudat, az életerő, a teremtő eszme, a tiszta gondolat jelképe.

A tarot kártyákban a Mágus kapcsolódik hozzá, amely az akaraterő, az önbizalom, a hajthatatlanság, a vezetőkészség, az őszinteség, a jóindulat, a szabadság szimbóluma és függetlenség kapcsolódik hozzá. A kezdetek lapja, amely kettősséget is jelöl, a személyes és isteni erők egységét, amelyet néha alattomosan önző célra használunk.

A 19-es: a boldogságot, beteljesülést és sikert jelenti. Viselője hatalmas energiával, erővel rendelkezik, ezért képes mindenek felett győzedelmeskedni. Jó tanítók és tanácsadók válhatnak belőlük, akik segítséget nyújtanak a rászorulóknak.

A 9-es a Mars bolygó száma, s mint ilyen a törekvést, elszántságot, a célratörést és az indulatot jelenti. Magát az élet folyamatát, a szabadságot, a boldogságot és békességet is jelenti, egy másfajta értelmezés szerint.

Barátnőm életét ismerve, tudom, hogy bár a 19-én történt események többnyire negatívak voltak, a kemény megpróbáltatások mindig jó irányba lendítették az életét. Mégis csak van erejük a számoknak...

Kíváncsi vagyok, hogy vajon holnap, 19-én, számíthat-e újabb izgalmas sorsfordulatra...?

És Önnek mi a misztikus száma? Nézzen csak utána....


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.