Életforma.hu

STÍLUS

Öt vérfagyasztó mozi, amit feltétlen látnod kell

Ki ne ismerné Drakula legendáját, aki fiatal lányokat csábít el démoni randevúkra, hogy aztán a vérüket ontva örök sötétségre kárhoztassa őket? Az erdélyi gróf és a vámpírok történetét ma már szívesen romantizálják vagy parodizálják, de eredetileg nem volt más, mint kőkemény horror. Íme öt vámpírmozi, amit egyszer mindenképp látnod kell, köztük a Hotel Transylvania 2, ami hamarosan DVD-n, Blu-rayen és 3D-ben is elérhető.  

1. Drakula (Dracula)

A kihagyhatatlan, az örök, a legnagyobb klasszikus! Az 1931-ben bemutatott alkotás a vámpírfilmek alapja, ez az a film, ami világsztárra tette Lugosi Bélát. Sejtelmes és hátborzongató, épp olyan, amilyennek egy igazi horrornak lennie kell. A Bram Stoker regényének színpadi változatán alapuló mesterműben Csajkovszkij zenéje teszi még fagyosabbá a hangulatot, amit Tod Browning zseniális munkája vitt olyan sikerre, hogy egy életre megalapozta a vámpírfilmek jövőjét.

Lugosi Béla a legismertebb Drakula

2. Drakula (Dracula)

Ugyanaz a cím, mégis egy másik kor és egy másik felfogás. Francis Ford Coppola 1992-es horrorja akár egy romantikus film is lehetne, hiszen a történet szerint a halálból éjjelente visszajáró véreskezű vajda csak elhunyt feleségét keresi, csakhogy amikor megtalálni véli Londonban, elszabadul a pokol. A produkció egy igazi csemege a nagy nevek rajongóinak, hiszen a főbb szerepekben Gary Oldman, Winona Ryder, Keanu Reeves, valamint az Oscar-díjas Sir Anthony Hopkins látható.

Wimona Ryder és Gary Oldman a romantikus Drakulában

3. Engedj be! (Lat den rätte komma in/Let the Right One in)

Kakukktojás az összeállításban, de mindenképp érdemes megemlékezni erről a 2008-as svéd alkotásról, amely a művészi dráma szintjére emeli az egyszerű horrort. A többszörös fesztiváldíjas produkcióban a főszereplő kisfiú a szomszéd kedves, de fura kislánynál talál csak megnyugvást. Hogy milyen hatással lesz az iskolában zaklatott, otthon sorozatgyilkosokról szóló képeket gyűjtögető gyerekre az új barátság? Belegondolni is rémisztő.

4. Drakula halott és élvezi (Dracula: Dead and Loving It)

Leslie Nielsen soha nem vette magát túl komolyan, talán épp ezért is kedvelik annyian. 1995-ös vígjátékában Drakula grófot vette célkeresztbe, aki Nielsen által megformálva démoni vérszívás helyett inkább már csak az emberek halálra röhögtetésében erős. Érdekesség, hogy a filmet az a Mel Brooks rendezte, aki a következő kihagyhatatlan vámpírsztoriban, a Hotel Transylvania 2-ben Vlad-nak kölcsönözte a hangját.

Az animációs változat kevésbé vérfagyasztó

5. Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó (Hotel Transylvania 2)

A 2012-es animáció sikere után szinte evidens volt a folytatás, és a második részben – ami hamarosan DVD-n és Blu-rayen már otthon is bármikor újranézhető – minden egy kicsit jobb irányba változik. Az addig kizárólag szörnyeket fogadó hotel megnyitja kapuit az emberek előtt is, lezárt koporsójában pedig Dracula azért aggódik, hogy félig ember, félig vámpír unokája nem mutatja a vámpírlét jeleit. Miközben barátaival – az első részben megismert Frankeinsteinnel, Murray-jel, Wayne-nel és Griffinnel - szörnyen jó kiképzésben próbálják részesíteni a kis Dennist, beállít Drac zsémbes és ódivatú apja Vlad, akit sokkol a hír, hogy a dédunokája nem tiszta vér, ráadásul már emberek is laknak a hotelben! (Fotók: sajtóanyag)

Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig jó - február 23-tól DVD-n és Blu-rayen (2D és 3D-ben) is elérhető a Bontonfilm Magyarország forgalmazásában.

Hello! Adele még a kicsiknek is bejön?
Március 12-én a Kids Choice Awardson, végre kiderül, kikért rajonganak legjobban a kicsik. Vajon Adele, Selena Gomez, Jennifer Lawrence, Taylor Swift vagy Chris Pratt a legnépszerűbb? A Nickelodeon nemzetközi díjkiosztóján 22 kategóriában dönthetnek a jelöltek sorsáról: szavazni a világ minden tájáról lehet, így a hazai gyerekek is voksolhatnak a kedvenceikre.

 


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.