Életforma.hu

STÍLUS

Programok országszerte

A hétvégén a szerencsésebbek nyaralnak már valahol a vízparton, aki pedig még nincs szabadságon az is biztos, hogy víz mellé menekül. Esténként azonban talán jólesik egy kis zene, tánc, szórakozás.

Programok üdülőknek, kirándulóknak az ország különböző tájain:

Július 29-30-án rendezik Sárospatakon a X. Sárospataki Dixieland- és Blues Fesztivált A tizedik "születésnapját" ünneplő fesztiválon szereplő együttesek és szólisták a magyar zenei élet meghatározó tagjai, akik mellett külföldi vendégek is fellépnek.

Július 30-án 19 órakor Martonvásáron  az MTA Kutatóintézet parkjában a  Nemzeti Filharmonikusok Beethoven-estjét élvezhetik a komoly zene kedvelői.

Július 29-31.    Gyulán a XV. Végvári Esték   ígér változatos szórakozási lehetőséget. Lesz középkori lovagi torna, végvári karnevál (zenés, táncos ünnepi vonulás Gyula főutcáin), néptánc együttesek fellépése, sör-virsli verseny, középkori tánczene és könnyűzenei koncert.

Az eseményeket színesíti továbbá a III. Rostonsült Hétvége - középkori környezetben, valamint a X. Gyulai Kutyaúszó Verseny

Július 31-én kezdődik, és egy hétig tart a XIII. Fonyódi Nyári Fesztivál a kikötőben.

Ezen a hétvégén zár viszont a Balatoni Hajós-, Sport és Zenei Fesztivál Balatonföldváron.

A borkedvelők még egy hétig kóstolgathatják a borvidék finom nedűit a Badacsonyi Borheteken, Badacsonytomajon a Móló parkban, a Balaton déli partján nyaralóknak pedig július 29-én kezdődött és augusztus 7-ig tart a XIII. Lellei Borhét Fesztivál.

Budapestet ezen a hétvégén pedig a Forma-1 Magyar Nagydíj tarja őrületben.


Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről?

Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről? 

A megfelelő gyermekcipő kiválasztása néha nem könnyű feladat, hiszen össze kell hangolnunk a kényelmet, a funkcionalitást és a divatot.
Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak

Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak 

A hálószoba az otthonunk szívében található, és különleges pihenési élményt nyújt.
Innovatív megoldások a szempillaépítésben

Innovatív megoldások a szempillaépítésben 

A szempillaépítés évről évre újabb és izgalmasabb fordulatokat vesz, köszönhetően a technikai fejlesztéseknek.
Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.