Életforma.hu

STÍLUS

Szétesik a bolygónk, vagy új világ következik?

Eddig is az emberek egyéni és összemberi cselekedetei, tudata hozta létre az emberiség kultúráit, annak láncolatát. A mostani helyzetet is. Bolygónk és az emberiség a klímaváltozás és a gazdasági, társadalmi bajok miatt változáson megy keresztül. Egy kapu előtt állunk. A változás iránya a teljes összeomlás lesz, vagy egy közös új emberi kultúra alakulhat? Tudatunk teremtő erején múlik, hogy ez utóbbi következzék be.

Talán eljut oda napjaink történései miatt sok ember, hogy az emberek, az egyes ember és azok sokaságának gondolkodása befolyással van a környezetére. Gondolkodásunk, illetve tudatunk változtatásával tehát meg is tudjuk változtatni az életet a bolygó felszínén. Ha ez a logika igaz, akkor a bolygón az emberi létezés megváltoztatása és fennmaradása a tudatunk bármilyen kismértékű módosítása árán lehetséges.

S akkor ezt a képességünket mindennapi életünk során már tudatosan alkalmaznunk kell. Mert nincs sok időnk, erre bizonyítékokat bőségesen adnak klímakutatóink. Tudatosan kell tehát tovább léteznünk, élnünk, tudatában kell lennünk, hogy mi múlik gondolkodásváltásunkon.

A tudomány, a technológia, a politika, a civil szektor is sokat tudna tenni és tesz is, hogy az éghajlatváltozás romlásának ütemét lassítsa. De mindannyian tudjuk, hogy a tudomány, a technológia nincs azon a fejlettségi szinten, hogy 7 milliárd ember számára belátható időn belül élhetővé tegye a bolygónkat a következő emberi korszakokra. Vagy elszállítsa a föld lakóit egy élhető, más bolygóra.

Tehát új szavakat kell alkotnunk, melyek mentén tudatosabb létezést kezdünk. Az új szavak nem a megosztottságról, országhatárokról, a másik nemzet leigázásáról, a másik ember kihasználásáról, az egyéni boldogulásról szólnak.

A változást az új emberi tudat adja egyenként, melyek összeadódnak, mint a számok sorai, s egy közös új emberi kultúrát, közös jövőt hoznak el. Ilyen kevés kell ahhoz, hogy pozitívba menjen át az emberiség és a bolygó közös sorsa, jövője.

Vezessünk be egy új fogalmat a tudatos létezésre, tudatos életre. Legyen ez a "Létember" fogalma. Mit értek ez alatt? Létemberként létezünk, amikor létezésünkben az emberi életünket magunk vesszük a kezünkbe. Azaz inkább úgy mondanánk: magunk vesszük a tudatunkba az emberi életünk irányítását.  

Azaz tudatossá emeljük létezésünket, életünket. A létember a tudatosan létező ember. Nem csak élünk felelőtlenül, magunk boldogulását mindenek elé helyezve, hanem létezünk, mégpedig tudatosan. Tudva, hogy kik vagyunk, miért vagyunk, mi a közünk a többi létezőhöz, élőhöz, köztük a Föld nevű bolygónkhoz.

Hogyan is lehetséges ezt a gondolkodásváltás véghez vinni a mindennapjainkban? Ha a "Létember" fogalmat kiterjesztjük önmagunkra, azaz kicsiben, életünk pillanataira, akkor máris közeledtünk gondolkodásban az egységes emberi kultúrához. Amit eddig is mindannyian, egyenként és külön-külön, alakítottunk. Így hozva létre a múltbéli és jelen világunkat is.

Ha csak arra gondolunk, hogy az utóbbi években Bolygónkkal valami változás történt, amelynek a folytatása az emberi kultúra végét jelentheti, lehet, hogy nem holnap, de nagyon is belátható időn belül ez a lehetőség közel van.

Minden ember lénye belsejében érzi, hogy bizony, ez így van. Tudjuk, hogy a bolygót olyan mértékben szennyeztük, hogy ha csak a technológiai fejlődés valami hatalmas ugrásszerűt nem produkál, amire kevés az esély, jövőnk bizonytalanná válik.

A technológiában, világvezetőinkben nem reménykedhetünk. Csak magunkban. A megoldás: létemberi lényünk kibontása, tehát a tudatos létezés. Most, a szétesőben levő világban kell ezt megtennünk. Minden a mélyponton nyugszik, vagy oda tart. Bolygónk a szemünk láttára formálódik át. Sorsunk vele egy, tehát együtt kell a Földdel ezt a változást meglépni az emberi tudatoknak.

Folytatódjon a szétesés, vagy a bolygó átformálódása találkozik az emberi, azaz a létemberi tudattal és egy reményteli, új, gyönyörű világot, evilági nyelven: új bolygó struktúrát hozunk létre? Ezek a választási lehetőségek.

Segítsük a szétesőben, átalakulásban levő bolygót. Akár irányt is mutathatunk neki, merre változzon. Hogyan? A létemberi tudat, tehát gondolkodásunk kiszélesítésével, kiterjesztésével a bolygó létére is. A nagy átalakulásnak ez is eredménye lehet. Az átalakulás, a változás: születéssel, elmúlással és közte átformálódással jár. Így van ez a létezés körforgásában, amióta világ a világ. Most sem lesz másként.

Nem kell ezt a változást rossznak megélni. Sok emberi korszak van mögöttünk, amit az emberiség munkált ki, van benne jó és rossz. Nem érdemes elemezni az emberi kultúrákat, csak a változást kell megérteni.

Megérteni és továbblépni.

Amiben éppen jelenleg élünk, létezünk azt is emberként, emberiségként a tudatunkkal, közösen teremtettük. A következő emberi kultúrát is mi teremtjük. S mint látható, az emberi létezés és élet nagyon is összefügg a bolygónk sorsával, ezt felismerve, a nagy átalakulást megérthetjük. S ha megértettük, akkor létemberként részt vehetünk benne. S tudatos emberi lényként, létezőként magunk alakíthatjuk a változást olyanná, amilyenné szeretnénk.

Ha megértettük a "Létember" kifejezést, akkor azt is tudjuk, hogy az önmagát tudó ember ismeri a tudat teremtő képességét. A tudatosan élő ember bízik a formálni képes létezésben, tudja, hogy létezésével formálja környezetét.

Ha pedig tudja, hogy tudatával formálja a környezetét, akkor csak bíznia kell a bolygó következő stációjában, átformálódó, megjelenő valóságában. Bízik, várja, engedi, segíti az átformálódást. Hiszen tudja, hogy önmaga és a bolygó szoros, élő, létező kapcsolatban van egymással.

Ha naponta sok Létember egy-két pozitív gondolatot enged a világ átalakulásának segítésében, a félelem megállításáért, akkor világunk hamarosan átfordulhat a fordulóponton.

Lejegyezte: Demcsák Mária


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.