Persze erre mindenki rávágja, hogy a legszebb szerelmes szó nem más, mint maga a szeretlek. De szerintem nem így van. Mindenféle elfogultságom ellenére (hiszen véleményem szerint valóban a magyar a legszebb nyelv a világon) azt kell mondanom, hogy anyanyelvünk kissé szegényes, már ami a szeretet, a szerelem, és az ehhez hasonló érzelmek kifejezését illeti.

Mindig úgy éreztem, a szeretlek nem fedi teljesen azt, amit érzek, hiszen már az zavart okoz, hogy két egymástól igencsak eltérő dolgot egy szó jelöl. Hányszor hallottam már ezt a kettős kérdést: "Szeretsz? De szerelemmel?"

Olyan jó lenne, ha kicsit felelevenítenénk a nyelvújítás korszakát, és minden problémás érzésre kitalálnánk egy új szót... Vagy nem ez a megoldás? Valójában ha visszagondolok, nem feltétlenül akkor jöttem rá arra, hogy valaki szeret, amikor kimondta a bűvös szót. Inkább volt jelentőségteljes egy pillantás, egy érintés vagy egy másik szó. Akármi, lehet, hogy a leghétköznapibb.

A szeretlek kimondása csak megpecsételi azt, amit már úgyis érzünk. Persze ettől még mindig nincs más, amit mondhatnánk. Ahogy más nyelvben sincs. Liebe, love... a probléma ugyanaz. Bár lehet, hogy mégis van más lehetőség. Mert valakiknek, nem is keveseknek sikerült már máshogy kifejezniük ezt az érzést. Mi lenne, ha most az egyszer valaki más szavaival mondaná el kedvesének, hogy mennyire szereti? Tapasztalatból tudom, hogy akármennyire is elcsépelt egy vers, egy idézet, a szerelmes szívben telibe talál.

Hogy nekem hogyan vallottak eddig legszebben szerelmet? Shakespeare soraival:

"Az vagy nekem, mint testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek.."

Hogy az egészben mi a legszebb? Hogy huszonhárom évvel ezelőtt a saját édesapám ugyanezekkel a szavakkal udvarolt az édesanyámnak. Hogy ez égi jel? Én annak veszem...