Minden feltűnően jól ment.

Már furcsa is volt, hogy semmi rettenetes nem történt, ami egy kicsit is felborzolta volna az idegeimet. Időben megjött a fizetésem, a boltban sem pofátlankodtak elém, készségesek voltak a hivatalban, összefutottam egy régi szerelmemmel, és egyetlen idegesítő számla sem jött...Ettől aztán gyanús is lett minden.

Először valami szokatlan nyugalom töltött el, aztán felocsúdva a mennyei állapotból, kezdtem magam rosszul érezni. Az nem lehet, hogy minden olyan tökéletes! Én nem ehhez szoktam hozzá! Mi az, hogy senki sem akar belém kötni, mindenki szeretni akar, mosolyog rám, segítőkész? Megbolondult körülöttem a világ?

Nincs egy nyomorult akadály, se egy megoldandó probléma, semmi képletes pofon, még egy kis erőszak sem.

Ma például a gyerek sem beszélt vissza. A szomszéd is rám köszönt, sőt, még mosolygott is! A főnököm pedig olyat tett, amin szerintem maga is elcsodálkozott,- szemérmetlenül, az egész iroda előtt,- megdicsért. Talán összekevert valakivel...gondoltam elképedve. Az anyósom mézes-mázos hangon bájolgott a telefonba, a szúrós szemű barátnőm se fikázott le ma rajtam semmit. Ráadásul, mire hazaértem "a zuram" terített asztallal várt, rajta az egyetlen tojásos nokedli tudományával, és a lánygyermekem a műkörmeit sem sajnálva, cseszegetés nélkül elmosogatott. A csúcs az volt, hogy még egy meleg simogatást is kaptam a paplan alatt.

Hát minden összeesküdött ellenem? Mintha valami furcsa mételybe csobbantam volna.

Ez így nem is normális, elemeztem a helyzetet tovább, amikor valaki lelkesen taszigálni kezdte a vállamat.

- Kelj már fel, megint elkésünk- zúgott fülembe egy ismerős bariton. Sanyi szőrösen karikás ábrázata meredt rám.

Én csendesen visszacsicsogtam rá festetlen szemeimmel, miközben boldogan nyugtáztam, hogy mindezt "hál'Isten" - csak álmodtam.

Időben jött az ébresztés. Már kezdtem aggódni, hogy valami jó is történik velem....