Életforma.hu

STÍLUS

Te mit tanultál a dédanyádtól?

Ötven évvel ezelőtt együtt lakott az egész család. Ezalatt nem papa-mama-gyerekek értendőek, hanem papa, mama, gyerekek, nagyszülők, dédszülők.

Néhány hete jártunk a szentendrei Skanzenben. Láttunk régi házakat az ország minden tájáról, mai ugye egy skanzenben nem nagy csoda. Érdekes viszont belecsöppeni a múltba, egy régi világba, ami, ha jobban meghallanánk még a hangjait, talán ma is sokat taníthatna.

Ötven évvel ezelőtt együtt lakott az egész család. Ezalatt nem papa-mama-gyerekek értendőek, hanem papa, mama, gyerekek, nagyszülők, dédszülők. Még az ükanyák is, ha megélték. Legalább három, de inkább négy generáció, akik tanították, becsülték, nevelték, szerették, és néha gyűlölték is egymást.

Az évek múlásával aztán megváltoztak a dolgok, ma pedig már hálát adunk neki, hogy nem kell együtt lakni az ősökkel, de még azért is, hogy a gyerek nem lóg a nyakunkon hosszú évekig. Kevesebb a konfliktus, békésebbek a családok.

Vagy mégsem? Többet vesztettünk, mint amit nyertünk ebből a változásból? Ami egészen biztos, régen egy gyereket nem csak az anyja és az apja nevelt, hanem a nagymama is kivette a részét a felelősségteljes feladatból. Több hatás érte a csemetét, több mintát látott, arról nem is beszélve, hogy nem volt kérdés, ki vigyázzon a kicsire, ha dolgozni kellett.

Ma a nagymama feladata, hogy élvezze nyugdíjas éveit, lehetőleg ne neveljen, csak segítsen, ha a gyerekeknek szüksége van rá. Ezzel együtt azonban élvezhet egy lágyabb szerepet is, hiszen kényeztetheti unokáját, amit szigorú szülőként nem tehetett meg.

És hogy mi a jobb? Közös háztartásban élni több generációval, vagy 300 kilométerre egymástól? Mindkettőnek vannak előnyei, hátrányai. Egy dologgal azonban nem lehet vitatkozni: a mai gyerekek szerencsések, ha megismerhetik a nagyszüleiket. A dédszülőkről már csak a családi történetekből hallanak.

Pedig nem volt az olyan rossz dolog, mikor a kert végében az almafa alatt a széken ülve megmutatta a dédi, hogyan kell hímezni.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.