Életforma.hu

STÍLUS

Végleg megváltozhatnak a karácsonyi ajándékozási szokások

A családok jelentős része nem fog annyit fizetni az ajándékokért, mint eddig.

Megváltozhatnak a karácsonyi ajándékozási szokások egy felmérés szerint. Eddig sokan nagyobb ajándékokkal kedveskedtek a rokonainknak, de a tavalyi pandémia rengeteg mindent felülírt.

Az Intrum követeléskezelő felmérése szerint az európaiak több mint harmada, míg a magyaroknak majdnem a harmada gondolja, hogy a karácsonyok nem lesznek többé olyanok, mint a járvány előtt. A karácsony előtti költekezést sokan teherként élték meg korábban is, és most úgy tűnik, hogy a családok jelentős része nem is fog annyit fizetni ajándékokért, mint eddig - tették hozzá.

Az ajándékozási szokások elüzletiesedése

A közleményben hangsúlyozták, hogy a kiadások visszafogása nem függ össze a válsággal, a visszajelzések alapján az európai fogyasztók több mint 35 százalékát eleve zavarja a túlzásba vitt fogyasztás. A legfőbb ok a fenntarthatóság felértékelődése lehet, a kontinensen ugyanis 52 százalék már nem vásárol környezetkárosító cégektől. Több államban csaknem a lakosság fele a karácsony elüzletiesedését sem nézi jó szemmel - írták.

A karácsonyi szokások megváltoztak a pandémia óta (Foto: Pexels.com)

Magyarország a hitelfelvétel elutasításában vezet, csupán 7 százalék venne kölcsönből ajándékot, ami alig fele az európai átlagnak. Az Intrum a hitelezéssel szembeni általános óvatossággal magyarázza mindezt. A belföldi felmérések másik fontos tanulsága, hogy az itt élők csaknem háromnegyede figyel a környezetterhelés mérséklésére, 62,5 százalék ugyanakkor arra panaszkodik, hogy a fenntartható termékek drágák, ezért nem tud annyira környezettudatosan élni, mint szeretne.

Az Európai fogyasztói fizetési jelentés 24 ország több mint 24 ezer fogyasztójának válaszai alapján készült. A kutatás augusztus végén zárult, de az ünnepi teveikről is megkérdezték az embereket - olvasható a közleményben, amit az MTI szemléz.

Ezt is olvasd el:


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.