Életforma.hu


Szent ég! Hova lett a koronám?

Szent ég! Hova lett a koronám? 

A fokozott hajhullás minden évszakban zavaró lehet, de tavasszal, nyáron, amikor lekerülnek a sapkák, kalapok, még inkább csökkentheti az érintettek önbizalmát. Tehát az állapot ellen lehetőleg még télen tenni kell valamit, hogy a jó idő már javulást hozzon! A hajhullás megfékezésének első lépése a haj és a fejbőr vizsgálata, a páciens kikérdezése, a probléma körüljárása.
Velünk élő láthatatlan kis szörnyek

Velünk élő láthatatlan kis szörnyek 

Tudtad, hogy a családunkon, párunkon és háziállatunkon kívül másokkal is együtt élünk, akiket, ha igazán ismernénk, ki is tessékelnénk a lakásunkból? Ismerjük meg láthatatlan és kellemetlen lakótársainkat!
11 ok, amiért pattanásos lesz a bőröd

11 ok, amiért pattanásos lesz a bőröd 

A pattanások, aknék rengeteg fiatal, sőt felnőtt életét megkeserítik. Az okok közt számos közismert és kevésbé ismert tényezőt lehet beazonosítani, amelyekről Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere beszélt.
5 dolog, ami pattanást okozhat

5 dolog, ami pattanást okozhat 

A hormonális változások mellett, több okból is megjelenhetnek időnként az arcon pattanások. De vajon igaz-e, hogy a felnőttkori bőrproblémákat a túl sok csokoládé, stressz, a kozmetikumok, vagy egy bőrön élő élősködő, a bőratka is okozhatja?
Ezekkel a tünetekkel bőratka szűrésre kell menni!

Ezekkel a tünetekkel bőratka szűrésre kell menni! 

Az apró, szabad szemmel nem látható élősködő az arcon és a fejbőrön is tüneteket okoz.  Ilyenkor hiába minden idő és pénz, a legdrágább kozmetikum, vagy kezelés is csak átmeneti javulást hoz, amíg a probléma valódi kiváltó okát, a bőratkát nem távolítjuk el.
Milyen betegségre utalnak a száj körüli pattanások? Így kezelheted!

Milyen betegségre utalnak a száj körüli pattanások? Így kezelheted! 

Gyakran szenvedsz te is a száj körüli kiütésektől, a vörös pöttyöket, pattanásokat okozó makacs bőrbetegségtől?  Tudod, hogy milyen betegségek állhatnak a hátterében? Szakember segít, hogy megoldást találj a problémára.
Atkák a bőrön? Pedig igaz!

Atkák a bőrön? Pedig igaz! 

Atkák a bőrön? Ki hinné, hogy még az arcon is megtelepednek, és komoly bőrproblémákat okozhatnak?  Hogyan védekezhetünk ellene? Erre adunk néhány jó tanácsot!

Hajhullás atkától! 

Legyengült immunrendszer vagy hormonális problémák hatására a megváltozott fejbőr állapota ideális feltételeket biztosít egy bizonyos atka megtelepedésének, ami aztán a hajszálak elvesztését okozza.

A rosaceás bőr nyári kezelése 

Az érzékeny bőr ápolását jobb, ha szakértő kezekre bízzuk. A rosaceás bőr kezelésében járatos szakember a megfelelő kezelésekkel és hatóanyagok alkalmazásával segíthet megelőzni a tünetek súlyosbodását. A rosacea tünetei napfény hatására rendszerint rosszabbodnak, a tavaszi–nyári időszakban ezért még nagyobb gondot kell fordítanunk a megelőzésre.