Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Szent ég! Hova lett a koronám?

A fokozott hajhullás minden évszakban zavaró lehet, de tavasszal, nyáron, amikor lekerülnek a sapkák, kalapok, még inkább csökkentheti az érintettek önbizalmát. Tehát az állapot ellen lehetőleg még télen tenni kell valamit, hogy a jó idő már javulást hozzon! A hajhullás megfékezésének első lépése a haj és a fejbőr vizsgálata, a páciens kikérdezése, a probléma körüljárása.

Vannak olyan esztétikai problémák, amelyeket télen könnyebben lehet palástolni, és vannak olyan kezelések is, amelyekre éppen a fénytelenebb, téli hónapok a legideálisabbak. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus, trichológus ezek közül most a hajhullásról beszél.

Kép: pixabay

- Amennyiben minden más kizárható, és a vizsgálatkor is arra jutunk, hogy a bőratkák jelenlétének tudható be a hajhullás, ennek megfelelően kell megkezdeni a kúrát. Ha a hajhulláson túl a korábban egészséges haj elveszti a fényét, töredezetté válik, viszketni kezd, korpás, érzékeny lesz, esetleg gyulladásos foltokat is felfedezünk, rendszerint kiderül, hogy ez szintén az atkáknak „köszönhető” – hangsúlyozza a Dermatica szakembere.

- Az atkák egyik csoportja ugyanis, a Demodex folliculorum, amely a szőrtüszőkben él, elszaporodva fokozott hajhullást, a fejbőr viszketését, hámlását, érzékenységét, gyulladását, a fejbőr pici pattanásait és a hajszerkezet romlását okozhatja. A jó hír, hogy meg lehet szabadulni az atkáktól és ezáltal a kellemetlen tünetektől is, de ennek feltétele a gondos, kúraszerű kezelés otthon és a kozmetikai szalonban is. -

Peterman Krisztina azt javasolja, hogy a tünetek észlelésekor feltétlenül forduljunk szakemberhez.

(Forrás: Dermatica)

Ezekért a női frizurákért őrülnek meg a férfiak!
A vörös dögös, a szőke szexi, a konty komoly, a rövid fiatalít – mondják sokan. De hogyan befolyásolja a megítélést egy frizura valójában? Erre kereste a választ a Lafferton Fodrászat 1700 fős online felmérése.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?