étrendkiegészítő cikkek

Aminosavak a testi-lelki egészségért
A stressz, a fokozott szellemi és fizikai igénybevétel szervezetünk egészére kihatással van, hiszen rövidtávon feszültek, idegesek leszünk, esetleg koncentrációs problémákkal találkozhatunk, hosszú távon pedig hamarabb kimerülnek energia- és ásványianyag-
tartalékaink. Kiegyensúlyozott táplálkozással, a fehérjék felépítéséhez szükséges aminosavak bevitelével, valamint a megfelelő mennyiségű pihenéssel azonban gyorsan feltölthetjük raktárainkat.

Bővült a WADA-lista!
Január elsejétől újabb anabolikus szteroidok és stimulánsok kerültek fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltólistájára. A vegyületek egy része eddig különböző étrend-kiegészítők összetevője is volt, a sportolóknak tehát kiemelten oda kell figyelniük, hogy ne kövessenek doppingvétséget – olvasható a Doppingmentes.hu-n, Magyarország első doppingmentes étrend-kiegészítőket tartalmazó adatbázisának honlapján.

Étrend-kiegészítők: nem is tudjuk, mit veszünk be!
Már a szabadidő-sportolók is rendszeresen szedik az étrend-kiegészítőket, amelyek 61 százaléka nem felelt meg az előírásoknak - derült ki a NÉBIH kutatásaiból. Mire kell figyelni a szerek szedésekor, ki felelős a doppingolásért, és mi a helyzet étrend-kiegészítők idős korban történő szedésekor? A Laboratorium.hu összeállításából ez is kiderül...

Így csillapíthatjuk a krónikus derékfájást!
Krónikus derékfájásra sokan, csupán a tüneteket enyhítő fájdalomcsillapítókat, vagy nem túl hatékony étrend kiegészítőket fogyasztanak. Ezek a készítmények azonban, csak a tüneteket kezelik, de az okokra nem hatnak. Vajon mit javasol erre a problémára a szakorvos?

Van, amit nem veszünk be, pedig fontos lenne
A napi kávék, az elszívott cigik és a stressz miatt is fontos lenne, de az elfogyasztott zöldségek és gyümölcsök mellé is. Sokan úgy gondolják, hogy a kiegyensúlyozott étrend feleslegessé teszi, pedig a vitaminpótlásra mindenkinek szüksége van. Schmidt Judit dietetikus segít eligazodni a vitaminszedéssel kapcsolatos kérdésekben, és arra is választ ad, hogy miként befolyásolja a kávéfogyasztás a tápanyagok felszívódását szervezetünkben.
5 nyomelem, amely befolyásolja a pajzsmirigy működését
Hazánkban egyre több embernek van pajzsmirigy problémája, így sokan kezelésre szorulnak. Azonban sokan nem tudják, de több olyan nyomelem is van, melyek jelentősen befolyásolják a mirigy működését. Hogy pontosan melyek ezek, azokat dr. Molnár Jeannette, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szedte össze.

Túletted magad? Ez segít!
Az ünnepi időszakban különösen sokan hajlamosak a túlevésre, túl sok édesség és alkohol fogyasztására, ráadásul sokak esetében a napi rutin sem sokkal egészségesebb... Ha a túlevés nem is egészséges, néha mindenkivel megesik. Káros hatásai viszont csökkenthetők!

Melyiket és milyen étrendkiegészítőt szedjek?
Ember legyen a talpán, aki eligazodik a hatalmas étrend-kiegészítő piacon, ahol szinte minden elérhető. De vajon melyek a legfontosabb szabályai az étrend kiegészítésének, és hogyan készíthetjük fel a szervezetünket a hasznos anyagok befogadására? A kérdésről az Oxygen Medical táplálék-kiegészítés specialistája, dr. Bakanek György beszélt.