Festés cikkek

4 tipp, hogy felturbózd a lakásodat még az ünnepek előtt
Az ünnepek előtti borús novemberi hétvégék remek alkalmat teremtenek arra, hogy elvégezzünk néhány régóta halogatott apróbb javítást vagy cserét a lakásunkban.

Hengereld le a bacikat!
Egy frissen festett falfelületre már csak ránézni is öröm, sőt, egyenesen megnyugtató érzés, ugyanakkor a tisztasági festés esetében jóval többről van szó – nem véletlenül nevezzük így. Az angol nyelvterületen sincs ez másképp, ott a „whitewash” kifejezés árulkodik arról, hogy a tisztasági festésnek bizony funkciója van! De mik is ezek pontosan? Dr. Falábu Dezsővel, az ismert vegyipari cég kutatás-fejlesztési projektigazgatójának segítségével válaszoltuk meg a legfontosabb kérdéseket!

Bevetésre indul a diszperzitkommandó
A népmesék jutottak eszébe a Szent Imre Kórházat sokáig vezető, tehát az egészségügyet kívül-belül ismerő László Imrének - aki 2019 őszétől már Újbuda polgármestere - a miniszterelnök egészségüggyel kapcsolatos kijelentéseivel kapcsolatban, ahol a főhősök sokszor adnak is, meg nem is…

Ecset-kezelés
A pszicho-szociális fogyatékossággal élőkkel szembeni előítéletek csökkentése, életminőségük javulása és társadalmi integrációja érdekében hozták létre kilenc évvel ezelőtt a PsychArt24 Művészeti Maratont, amelyet az idén már 10. alkalommal, szeptember 27-28-án rendeznek meg Budapesten és Debrecenben.

5 tipp a sikeres lakáseladáshoz
Eladásra szánt ingatlanunkat érdemes felújítanunk, és átrendeznünk, hiszen minimális befektetéssel is nagy változást érhetünk el. A home staging trükkjeiről kérdeztük Zai Viktóriát, a Poli-Farbe lakberendezőjét.

Lakásfelújítás télen? Semmi sem lehetetlen
Ha belső átalakításra adnánk a fejünket, számos feladatot a téli időszakban is elvégezhetünk, és mer nem főszezon, még jelentős árengedményekre is számíthatunk – mondják az újHÁZ Centrum szakértői, akik összegyűjtötték azokat a munkálatokat, amiket az előttünk álló hónapokban is végrehajthatunk.

Így minden könnyebb! Hasznos tanácsok a nyári lakásfelújításhoz
Sokan vágnak felújításba a nyáron. Hogyan kerüljük el, hogy az álmaink megvalósítása rémálommá váljon és bosszúság forrása legyen? Ehhez ad tippeket 2016. Mesterek Mestere*, Vancsó László és Markovich Béla a Mapei Kft ügyvezetője.

Ha többet költesz rá, többet is ér
A festés és tapétázás ma a leggyakoribb lakásfelújítási cél, a lakosság átlagosan 1,8 millió forintot szán lakásfelújításra – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények szerint a felújítási célok között a második és harmadik helyen a nyílászárók cseréje és a fürdőszoba felújítása szerepel. Azok, akik rendelkeznek lakáscélú megtakarítással, a kutatás alapján az átlagnál többet fordítanának renoválásra, így még több kreatív átalakításra nyílik lehetőségük.

Pár centi is sokat számít!
Egy kicsi erkély is lehet kényelmes és hívogató, ahol úgy érezhetjük magunkat, mintha miniszabira mentünk volna. Pedig sokan például tárolásra használják, ami vétek! Ráadásul kívülről nézve a házat sem túl hívogató, ha a gyerek kinőtt kerékpárja, a téli gumi, vagy az elromlott mosógép a látvány.

Hajszál az ünnepi levesben?
A karácsonyi készülődés közepette sokszor éppen magunkra nem tudunk elég időt fordítani. Takarítás, egész napos sütés-főzés, díszítés, rohanás. Ha voltunk is fodrásznál, a frizura ételszagú lesz, ha megmossuk, tönkremegy. Bosszantó, mint a hajszál az ünnepi levesben. De ezeket a tippeket megfogadva, nem lesz gond a frizuráddal.
Megesz bennünket a penész
A háztartások 90 százalékának gyűlt már meg a baja a penésszel. Hiába van mindenki tisztában a penész egészségkárosító hatásaival, a többségnek nem sikerül végleges megoldást találni. A festés utáni „tisztaság szagról“ viszont kevesen tudják, hogy egészségtelen, de mégis mindenki szereti.
Ismét kevesebb lesz a szürkeség az életünkben
Megszületett a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei pályázatának végeredménye. A 10 ezer fő alatti községek kategóriájában a Győr-Moson-Sopron megyében található Beledi Egyesített Szociális Központot, a 10 ezer fő feletti települések kategóriájában pedig a budapesti Aquincum Általános Iskolát választotta ki győztesnek a zsűri.
Harcoljunk a szürkeség ellen!
800 négyzetméternyi fal kifestéshez elegendő festéket, valamint a felületre tervezett egyedi dizájnt és az önkéntesekkel történő közös festés élményét nyerhetik meg a pályázók idén is a településszépítő pályázaton.
Saját zsebből, ismerősökkel szeret felújítani a magyar
Noha az elmúlt 5 évben az ingatlantulajdonosak fele semmilyen felújítást nem végzett a házán, a lakásán, közel egyharmaduk már tervezi ezt a közeljövőben. A legtöbben saját megtakarításból vágnának bele a munkálatokba, főleg a barátok segítségével.
Ha tavasz, akkor festés
A sima fehér falak örök divatja mellett egyre többen készíttetnek egyedi dekorációs festést. Egy-egy minta, harmonikus színösszeállítás növelheti, vidámabbá, hangulatosabbá varázsolhatja a belső teret.