Életforma.hu

STÍLUS

Pár centi is sokat számít!

Egy kicsi erkély is lehet kényelmes és hívogató, ahol úgy érezhetjük magunkat, mintha miniszabira mentünk volna. Pedig sokan például tárolásra használják, ami vétek! Ráadásul kívülről nézve a házat sem túl hívogató, ha a gyerek kinőtt kerékpárja, a téli gumi, vagy az elromlott mosógép a látvány.    

Egy nagyobb terasz szinte teljes értékű szobája tud lenni a lakásnak, sokak szerint pedig még kényelmesebb is, mint a kert: nem hozzuk be a földet és megmenekülünk a fűnyírástól is. De egy kisebb erkélyt is vétek lenne csupán tárolónak használni! Némi odafigyeléssel és egy kis kreativitással a lakásunk egyik legkellemesebb helye lehet.

WPC burkolat, Forrás: bloglovin

Kezdjük az alapoknál

A szép, harmonikus és praktikus kialakítás a teraszok esetében is az alapoknál kezdődik. Az erkélyeket sokszor elcsúfítja a felpattogzott, vagy éppen meglehetősen divatjamúlt burkolat, amit sokan próbálnak eltakarni. A szőnyegezés nem jó ötlet, hiszen a legkisebb eső esetén is azonnal szaladnunk kell menteni a menthetőt. Speciális festékekkel vagy felületkezelő szerekkel látványos változást lehet elérni, de tartós megoldás csak az lesz, ha újraburkolás mellett döntünk. A körültekintő választás nagyon fontos, hiszen az új burkolat hosszú évekre szól. A legolcsóbb és leginkább elterjedt megoldás a kerámialap. Ha emellett döntünk, fontos, hogy mindenképpen kültérre tervezett burkolatot válasszunk. Ez kevésbé csúszik és a fagy sem tesz benne kárt. A vintage, vagy mediterrán stílustól a modern, minimalista betonig minden kapható, csak tudjunk választani! A lerakáshoz érdemes szakembert hívni, nehogy hamar vége legyen az örömünknek, ha mondjuk, a rossz dőlésszög miatt a nappaliba csorog az eső a felújítás után.

Sokan vágynak valódi faburkolatra, ezzel azonban, bár nagyon szép, sok a gond. Ahhoz, hogy ellenálljon az időjárásnak, mindenképp speciális – és drága –, általában trópusi faanyagra van szükség, valamint rendszeres ápolásra. E nélkül szinte biztos a csalódás, mert a fa hamar tönkremegy.

WPC-burkolat a teraszon, Forrás: planete-deco.fr

A legmodernebb megoldás, ha úgynevezett WPC burkolatot választunk – igaz, a minőség érdekében ez esetben egy kicsit mélyebben kell a pénztárcába nyúlni. Ez a fa-műanyag kompozitanyag a két alap összetevő kiváló tulajdonságait ötvözi. Vagyis szép és természetes megjelenésű, mint a fa, míg a műanyag és a hozzáadott egyéb anyagok a tartósságot garantálják – mondják az újHáz Centrum szakértői. Ahhoz, hogy tartós legyen, természetesen ez esetben is szakszerű lerakásra van szükség, viszont később nem igényel külön ápolást. Ellenáll az időjárásnak anélkül, hogy utókezelésre (lakkozásra, olajozásra) lenne szükség. Választáskor viszont figyeljünk rá, hogy színe egy picit világosodik a lerakás után – hívják fel a figyelmet a szakértők.

Ha a falak nincsenek megfelelő állapotban, érdemes újrafesteni az érintett szakaszt. Fontos tudni azonban, hogy társasház esetében ehhez a közgyűlés engedélyére van szükségünk! Ha festésre nincs lehetőség, dekoratív paravánokkal, vagy növények felfuttatására alkalmas rácsokkal takarhatjuk el, amit szeretnénk.

Hangulat lépésről lépésre

A hangulatot alapvetően meghatározza a világítás. Ha elfér egy nagyobb asztal, aminél majd vacsorázni lehet, mindenképpen tervezzünk lámpát is fölé! De jól jöhet egy fali lámpa is az ülőalkalmatosság mellett, ha kültéri olvasósarkot szeretnénk. Ez esetben is fontos, hogy kültéren biztonságosan használható típusokat válasszunk. A tudatosan elhelyezett fő fényforrásokat egészíthetik ki a hangulatért felelős apró fények, lampionok akár napelemes kivitelben, vagy épp a szélfogóval ellátott gyertyák.

Négy testőr lakásvásárláshoz
Sokan vagyunk úgy, hogy nehezünkre esik segítséget kérni. De akadnak az életben olyan összetett és nagy horderejű döntések, amelyeket nem érdemes egyedül végigcsinálni. Ilyen az is, amikor a családnak egy új otthont kell találni. Összeszedtünk Neked egy jó csapatot!

A hangulatot természetesen a berendezés teszi teljessé. A harmonikus összképhez figyeljünk rá, hogy a burkolathoz illő bútorokkal rendezzük be a rendelkezésre álló teret! Kisebb alapterületen is szabadon szárnyalhat a képzelet. Építhetünk modern garnitúrát ytong téglákból is, filigrán fémbútorokkal franciás, színes ülőpárnákkal keleties hangulatot teremthetünk, akár egy-két négyzetméteren. Stílusos kosarakkal, ládákkal – amelyek teteje akár ülőhelyként is szolgálhat, ha néhány párnával kényelmesebbé tesszük – pedig még tárolásra is találhatunk helyet.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.