Futó cikkek

Fuss szabadon!
Te is szeretsz szabadban futni? Ezzel nem vagy egyedül, főleg most, a járvány idején. A futás számos pozitív hatása mellett jó néhány veszélyt is rejt magában. Éppen ezért biztonságos szabadtéri futást népszerűsítő kampány indul, ami a futókra leselkedő parazitológiai és ortopédiai kockázatokra hívja fel a figyelmet.

Kétszer halt meg Angelina Jolie hőse
Louis Zamperini egykori olimpikonként a II. világháborúban 47 napot hánykolódott a tengeren bajtársaival, mielőtt japán hadifogságba esett. Az amerikai sportoló története az Angelina Jolie által rendezett Rendíthetetlen című filmből lehet ismerős, azt azonban nem sokan tudják, hogy bűnöző volt, sőt, ő az az ember, aki kétszer halt meg. Íme, öt kevésbé ismert tény Louis Zamperiniről.

A Himalájába fut a magyar Ironman
333 kilométeres versenytáv, hatalmas hegycsúcsok, alacsony oxigénszint és 50 Celsius fokos hőmérséklet különbség. Ez vár Szőnyi Ferenc ultratriatlonistára az augusztus 16-án rajtoló indiai La Ultra futóversenyen. A rendezvényt idén hatodik alkalommal rendezik meg, Szőnyi Ferenc szereplésével és az EuroFleet Gépjármű Flottakezelő Zrt. támogatásával idén első alkalommal kerül magyar név is a rajtlistára!