Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kétszer halt meg Angelina Jolie hőse

Louis Zamperini egykori olimpikonként a II. világháborúban 47 napot hánykolódott a tengeren bajtársaival, mielőtt japán hadifogságba esett. Az amerikai sportoló története az Angelina Jolie által rendezett Rendíthetetlen című filmből lehet ismerős, azt azonban nem sokan tudják, hogy bűnöző volt, sőt, ő az az ember, aki kétszer halt meg. Íme, öt kevésbé ismert tény Louis Zamperiniről.

Fiatalkorú bűnöző volt

A Rendíthetetlen (Unbroken) című mozi forgatókönyvét a neves Coen-fivérek írták Laura Hillenbrand bestsellerre alapján. A megtörtént eseményeket feldolgozó filmben Jack O'Connell alakítja Louis Zamperinit, aki fiatal korában Kalifornia egyik legnagyobb bajkeverője volt. Ötévesen cigarettázott, 8 évesen ivott és egy kamasz bűnbandát működtetett, amelynek tagjai a szomszédoktól és helyi vállalkozóktól loptak. A családja sosem gondolta volna, hogy a fiút egy nap hősként tiszteli Amerika, arról viszont meg voltak győződve, hogy a börtönben vagy az utcán fogja végezni. Végül a középiskolás lányok hatására az iskolai sportcsapatban kötött ki és Dél-Kalifornia egyik legjobb atlétája lett.

Találkozott Adolf Hitlerrel

Miután leérettségizett, az általa kedvelt 1500-ról 5000 méterre váltott és a "Torrence-i Tornádóként" az 1936-os olimpiai csapat legfiatalabb tagja lett. 19 éves tapasztalatlan távfutóként az aranyat ugyan nem, de a közönség szívét egy életre megnyerte, miután az esemény történetének leggyorsabb utolsó körét produkálta. A nézők között ott ült Adolf Hitler is, aki a lenyűgöző teljesítmény után kezet is rázott a sportolóval. Pályafutását a második világháború törte ketté, amikor a légierő tagjaként számos bevetésen vett részt.

Louis Zamperini katonaként

47 napig tartott a vízi pokol

Amikor a B-24 Liberator repülőgép fedélzetén 1943-ban a vízbe csapódott, a nyolctagú legénységből Zamperinin kívül csak Russell Allen "Phil" Phillips pilóta és Francis "Mac" McNamara élte túl. Az összegyűjtött esővizet itták és két elkapott albatrosz maradékával halásztak, miután megették a madarakat. Miközben az állandó cápatámadásokkal és a viharokkal is meg kellett küzdeniük, a japán bombázók is folyamatosan lőtték őket. A mentőcsónakjuk kilyukadt, de ők nem sérültek meg, ennek ellenére McNamara 33 nap után elhunyt. Zamperini és Phillips 2000 mérföld sodródás után végül elérte a Marshall-szigetek partjait, ahol azonnal elfogta őket a japán katonák.

Propaganda célokra használták

Olimpikon volta megmentette Zamperinit a kivégzéstől, de a japánok ezt kihasználva más célt szántak neki. A gyenge és kiéheztetett foglyot arra kényszerítették, hogy japán futók ellen versenyezzen és amikor volt mersze nyerni, ütni kezdték. Később a Radio Tokyo stúdiójába vitték, ahol arra próbálták rávenni, hogy propaganda üzeneteket olvasson fel. Mivel az amerikaiak halottnak hitték, Zamperini belement, hogy életjelet adhasson magáról, de további együttműködésre nem volt hajlandó a fenyegetések ellenére sem. A fogságból 1945-ben szabadult.

Louis Zamperini

Kétszer halt meg

Az Egyesült Államok kormánya Zamperinit bevetés közben elhunytnak (KIA) minősítette, miután a repülőjük lezuhant, és az amerikai hadsereg nem talált túlélőket. Franklin D. Roosevelt elnök formális gyásztáviratot is küldött a katona családjának 1944-ben. Valójában azonban 70 évvel később, 97 éves korában, 2014. július 2-án halt meg Los Angeles-i otthonában tüdőgyulladásban.

Az Angelina Jolie rendezte filmet három Oscar-díjra is jelölték.

Ismerkedj meg azzal a három fimmel is, melyeket Lux-díjra jelölt az Európai Parlament!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.