Gusto Café cikkek

A járvány miatt a lefolyóban végzik a prémium német sörök
Következetlenek voltak a járvány idején bevezetett korlátozások, a rendezvénypiacon pedig szükség lesz a bizalomépítésre az intézkedések feloldását követően Brády Márton, a Showtime és a Ticket Express alapítója szerint., aki az igazán nagy veszteséget a vendéglátóiparban szenvedte el, de az anyagi tűréshatáron túl is meg tudta tartani a kollégáit. Úgy látja, az egyéb veszteségek mellett mentálisan is elkészültek az emberek, elvesztették az igazodási pontokat, türelmüket, nagyvonalúságukat és a jókedvüket is, de reméli, hogy mihamarabb újra felszabadultan kapcsolódhassanak ki. A járvány egyik nagy tanúsága pedig számára az: egészen másféle tartalékokat kell képzelni, mint ahogy azt korábban elképzeltük.