Has cikkek
Kiloptuk a házipatikából: köménymagleves
Erre mondta a nagyi, hogy az égzengésre is jó. A köménymag jó az emésztési panaszokra, a hasfájásra, a hasmenésre, a puffadás ellen, sőt a kismamák reggeli rosszullétére is ezt javasolják. Áldott hatásait már a Biblia is említi, de Európában csak a XIII. században terjedt el. Annyira érdekesen fanyar az íze, hogy más fűszerekkel ritkán kombinálják. Egy biztos, a Távol-Keleten és Észak-Afrikában honos növény fényes karriert futott be az európai házipatikákban.

Fogyás után is feszes has
Sokszor elképzelted, hogy milyen lesz majd, ha sikerült lefogyni a felszedett kilókat? Láttad magad fitten és csinosan? Szinte biztos, hogy ebben a képben nem szerepelt a megereszkedett bőr a hason. A jelentős fogyás - nem kívánt – következményeként gyakran megereszkedik, elvékonyodik a hason bőr. A gond sajnos a leadott kilók számával arányos. Azonban jó eséllyel nem kell kés alá feküdni, a legtöbb esetben létezik más megoldás.

Miért mindig a hasamra hízok? - 6 tipp ellene
A haskörfogat növekedése sok összetevőből áll össze. Rögtön az elején kezdjük azzal, hogy a gyenge hasizom miatt a has jobban képes elődomborodni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy kis emésztési zavar miatt tágabbak, gázosabbak a belek, akkor nem lenne csoda, ha még zsírfelesleg nélkül is elődomborodna a pocak. De nem csak erről van szó. Ha Te is így jársz folyton, és szeretnéd mgismerni a lehetséges megoldásokat, olvasd el Dr. Gulyás Tamás cikkét!

Aortarobbanás - miért a férfiak vannak veszélyben?
Fájdalmatlan, korlátlanul ismételhető és szakértő kezekben rendkívül sok mindenről árulkodik az ultrahang vizsgálat, sőt egyes esetekben akár életet is menthet. Dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang specialistája a hasi vizsgálat széleskörű felhasználásáról beszélt.

Kellemetlen hasi panaszai vannak? Orvoshoz!
Puffadás, székrekedés vagy éppen hasmenés? Sokak életét megkeserítő tünetek, amelyeket könnyű hipochondriának bélyegezni, holott egy új kutatás szerint a lelki tényezőkön túl fizikai okok is állhatnak a háttérben.

Súly(os) gondok
Fogynom kéne, de már annyiszor próbáltam, s a legbiztosabb kúra után is elég hamar visszajönnek rám a kilók. Alig eszem, engem még a víz is hizlal, teljesen tehetetlennek érzem magam, nem tudom, mihez kezdjek egyre növekvő úszógumimmal és terebélyesedő hasammal, csípőmmel. Ugye, többeknek ismerősek a fenti gondolatok? Bizony sokan vannak, akiknek nap mint nap komoly küzdelmet jelent megbirkózni gyarapodó súlyukkal…

Ahol "az Én" a hasban lakik...
A japán szamuráj filmeket nézve mindig elborzadunk, amikor a hős, ősi rítus szerint "harakirit" követ el. Amíg ez számunkra egy brutális öngyilkossági módnak tűnik, az ő kultúrájuk szerint ez éppen az erényt és a megtisztulást jelenti.

Mitől van pocakod? Tények és tévhitek
Ön hogy viszonyul a hasához? Naponta hadat üzen neki, vagy elégedett vele, még akkor is, ha korántsem tökéletes? Önben is számtalan kérdés merül fel e kényes testrésszel kapcsolatban? Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Szétrobbant a gyomra! Mi történt?
Először csak erős hasi fájdalmakat és sűrű hányingert érzett. Gyomorrontásra gyanakodott, de a kínzó fájdalom a köldök körül, komolyabb bajt jelzett. Az orvos még aznap kórházba utalta. Már késő volt, műtét közben meghalt. Szétrobbant a gyomra...

Ez a pocak nem sörpocak
Amerikai kutatások szerint a tesztoszteron - a legfőbb férfi hormon - csökkenése is felelős lehet azért, hogy a férfiak akár már 30-as éveik elején elkezdjenek pocakot növeszteni.
Teljes kiőrlésű termék fogyasztásától laposabb lesz a hasad
Mindazoknak, akik laposabb, feszesebb hasat szeretnének, érdemes a teljes kiőrlésű termékekre voksolniuk. Dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője szerint az alma típusú elhízást nem csak esztétikai okokból érdemes visszaszorítani, de a jelentős egészségügyi kockázatok miatt is. Ehhez pedig a mozgás mellett hasznosak lehetnek bizonyos élelmiszerek.
Számolja ki: kövér Ön valójában?
Szinte nincs olyan ember, aki ne panaszkodna testsúlyára. Aki túl vékony, annak egy kicsit teltebb alak kellene, aki túl telt, az pedig karcsú akar lenni. Lássuk be, az utóbbi gyakoribb. Ön is túlsúlyosnak érzi magát? Derítse ki, hogy tényleg az-e!
IBS- Három betű, sok panasz
A titokzatos hastáji tünetek okait a legtöbb esetben nem sikerül azonosítani. Az irritábilis bél szindrómától szenvedő betegek diagnózisként sokszor kénytelenek az idiopátiás, vagyis ismeretlen eredetű jelzőt elfogadni, pedig a megfelelő táplálkozás sokat javíthat állapotukon.
Itt az újabb veszély!- hasi zsír
Egy közzétett felmérés eredménye szerint az európai lakosság riasztóan magas aránya - a megkérdezettek 88 százaléka - nem tud az úgynevezett rejtett hasi, avagy viscerális zsír létezéséről. Pedig, ha ez a fajta zsír túl nagy mértékben van jelen szervezetünkben, akár az életünket is megrövidítheti.
Vigyázat! A vészes fogyás daganatra utal
A vékonybélből kiinduló rosszindulatú daganatok (adenocarcinoma, lymphomák és a carcinoid daganatok) igen ritkák, az összes rosszindulatú emésztőszervi daganat kevesebb mint két százalékát teszik ki.