Jelek cikkek

A meddőség 4 jele
A meddőség réme egyre több párt, egyre több nőt érint világszerte. Legtöbbször a nők csak akkor szembesülnek ezzel a gonddal, amikor hosszas próbálkozás után sem sikerül teherbe esniük, pedig sokszor ad jelzést a saját szervezetük, hogy valami nem stimmel.

Fej vagy írás
Carli Pirie nagymamája és édesanyja is érintett volt az Alzheimer-kórban. Nagymamája negyvenéves korában mutatta a betegség első jeleit, ezért Carli mindig is úgy látta, különbözik a többi nagyitól - ám azt sokáig nem értette, hogy pontosan miben is más vagy miért? A nagymama életének későbbi szakaszában a nagypapa és más családtagok gondoskodtak róla. Amikor már speciális szakellátást igényelt, egy idősek otthonába költözött, ahol minden vasárnap meglátogatták szerettei.

Így vedd észre, hogy veszélyben vagy
- Nem lehet eleget beszélni az önvédelem fontosságáról - vallja Kovács Ildikó női önvédelmi oktató, aki szerint az utcai támadások esetében a megelőzés akár életeket is menthet. Számos jel van ugyanis, amit észrevehetünk még a baj megtörténte előtt, ha pedig nyitott szemmel járunk, és felkészültek vagyunk, elkerülhetjük azt, hogy áldozattá váljunk.

Zárd ki a rizikófaktorokat, ismerd fel a jeleket!
Napjainkban a világon körülbelül 80 millió ember esett már át stroke-on, közülük pedig több mint 50 millió túlélőnek kell a rokkantság valamilyen fokozatával együtt élnie a későbbiekben. A helyzet Magyarországon is problémás, a szélütésként is ismert betegség nálunk is a vezető halálokok egyike. A stroke bekövetkezése után azonban kellő odafigyeléssel és gondoskodással elkerülhető annak megismétlődése, és a felépülés folyamata is könnyebbé válhat. Így október 29-én a megfelelő rehabilitációra és a betegséggel kapcsolatos tudatosságra hívja fel a figyelmet az idei Stroke Világnap.

Hidegben gyakoribb a szívinfarktus!
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban rendkívül hideg lesz. Az alacsony hőmérséklet, a szívproblémákkal küzdő emberek számára különösen veszélyes, ugyanis a beteg szív számára, a hideghez való alkalmazkodás nagyfokú megterhelést jelent. Sajnos ebben az időszakban megnövekszik a hirtelen szívhalál esélye, illetve megnő a szívinfarktusok száma is. Arról kérdeztük, Dr. Vaskó Pétert, a Kardioközpont kardiológusát, hogy miért jelent problémát a hideg idő, és milyen figyelmeztető jeleket kell komolyan venni annak érdekében, hogy elkerüljük a súlyos szív- és érrendszeri károsodásokat.