Portré cikkek

Fotókba zárt harmóniák – Papp László @FALÓ
Nagyjából 25 éve találkoztunk először egy televízió stúdiójában. Ő volt a hangmérnök. Csendesen ült a vezérlőpult mögött, a hangját sem lehetett hallani. Minden más hang viszont remekül szólt, hamar kiderült, hogy profi. Szerettünk vele dolgozni. Aztán hosszú idő után a fotóira figyeltem fel a közösségi oldalán. Mint kiderült, mások is felfigyeltek rá. Papp László ma már a Nemzetközi Fotóművész Szövetség mesterdiplomájának birtokosa, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja. Nem csoda. A képei beszippantanak, nem eresztenek. Olyanok, amiket többször is meg kell nézni. Vagy mindig látni kell. INTERJÚ

Erdély szerelmese a világjáró fotográfus – Kása Béla
Csendes, szemlélődő ember Kása Béla. Figyel és ritkán szól. Beszélnek helyette a képei. Amikor mégis mesél, lehetetlen nem figyelni rá. A nyomorból a fényűző jómódig jutott tehetségével, de nem ejtette rabul a csillogó felszín. A dolgok nem is, az emberek mélye érdekli. Bejárta és végigfényképezte a fél világot, a szíve mégis, újra és újra, Erdélybe húzza. Mondhatnám, hogy az élettörténete következik, de ahhoz kevés itt a hely. A következő néhány bekezdés azonban sokat elárul róla.

„Neked írom a dalt…”
Hééé…, csak ennyit énekelt a Tabánban Presszer Gábor, és már folytatta is a közönség A DAL-t! És ez az a dal, ami – már tudjuk, sokkal több! Mert időtlen, ma is nekünk szól, ma is rólunk szól. Ebben a dalban benne van Presser Gábor egész élete. Erre a dalra készült Szász Attila legújabb filmje.