Rajz cikkek

Színek, formák, képek- a megörökített élmény
Szép tájakon járva gyakran érzem úgy, milyen jó lenne megőrizni egy-egy pillanatot. Ilyenkor csak a telefonomat tudom előkapni és készíteni néhány fotót. Vannak azonban, akik tehetséggel megáldva, más eszközökhöz nyúlnak. Ceruzához, festékhez, textilhez. Velük találkoztam a Sarlotta Lavanda Alkotótáborban.

Hogyan jegyezzünk meg szinte mindent?
Lerajzolva tudjuk legkönnyebben megjegyezni az új információkat. Legalábbis erre a következtetése jutott a kanadai Waterloo Egyetem kutatócsoportja. Eredményeik szerint a rajzos memorizálás hatékonyabb volt, mint a jegyzetelés, és a jegyzetek újraírása, a vizualizációs technikák, illetve a passzív képnézegetés.

Kórházban a sztárcsapat
Kiss Ramóna három „Lázadó” amazonnal fogott össze, hogy együtt csaljanak mosolyt a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt gyerekek arcára. A Kicsi Óriások szereplői közül Kincső, Petra és Eszti örömmel kísérték el csapatkapitányukat a délelőtti programra, ahol a JOY-Tündér és Őrzők Alapítvány kampányának keretében közös rajzolással lepték meg a klinikán gyógyuló, vagy éppen felülvizsgálatra várakozó gyerkőcöket.

Sztárok hirdettek rajzversenyt!
Gyermekotthonba látogatott Farkasházi Réka és Varga Győző, hogy mosolyt csaljanak a kis lakók arcára. A színésznő és az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja rajzversenyt hirdetett: a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy képzeljék el és alkossák meg Aloe Verácskát.