Életforma.hu


Így vágj bele az edzésbe sérülés után

Így vágj bele az edzésbe sérülés után 

A sportsérülések helyes kezelése és rehabilitációja döntő jelentőségű lehet egy élsportoló, de akár egy nagyobb kihívás előtt álló hobbisportoló számára is. Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ szakmai igazgatója a sportrehabilitáció profi kivitelezésére hívta fel a figyelmet.

Ezt a 7 dolgot tedd szívinfarktus után 

A legtöbb ember túléli az első szívinfarktust, azonban dr. Matusovits Andrea, a Budai Kardioközpont sportorvosa, aneszteziológus, intenzív terapeuta az ezt követő életszakasz legfontosabb alapköveire hívta fel a figyelmet.
40 felett már sérülékenyebbek vagyunk

40 felett már sérülékenyebbek vagyunk 

40-50 éves kor felett sem kell lemondani a remek fizikai kondícióról, a könnyedebb tréningekről és a komoly edzésről sem. Ebben az életkorban azonban előtérbe kell, hogy kerüljön a sportártalmak kezelése és megelőzése, a biztonság. Azonban Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezetője szerint mindezek ellenére a teljesítmény bármilyen életkorban javítható!
A szeretet osztálya

A szeretet osztálya 

Naponta hallunk elképesztő történeteket a hazai egészségügy állapotáról, az orvos- és ápolóelvándorlásról, a gyógyszer- és eszköztelenségről. Azt is sokat hallani: jaj, csak betegek ne legyünk! ... Egykori televíziós kollégám, Katona Sándor sem hitt a szemének, amikor kórházba került. Írását azért adom közre, hogy tudjátok, most is vannak kivételek, dolgoznak kivételes emberek az egészségügyben, akik tudják: a szeretet, a figyelmesség, a törődés maga is gyógyít. Megérdemlik az elismerést!    
Táncolj a vízben! Erősít és fogyaszt is...

Táncolj a vízben! Erősít és fogyaszt is... 

A speciális vízi mozgás nem csak kellemes, de a rendszeres edzések növelik a teherbírást, az állóképességet, formálják az alakot és bizonyos állapotok, betegségek rehabilitációjában is segítenek. Kifejezetten hasznos gerincbántalmak, ízületi panaszok esetén is, sőt, a fogyást is elősegítheti.
Veszélyes a szívinfarktus utáni mozgás?

Veszélyes a szívinfarktus utáni mozgás? 

Bár hazánk a világ élvonalába tartozik a szívbetegek ellátása és rehabilitációja terén, sokan még mindig veszélyesnek tartják a szívinfarktus utáni fizikai aktivitást. Dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa azonban arról beszélt, hogy a rehabilitációba beillesztett pontos mozgásprogram minden téren életfontosságú hatással bír.