Életforma.hu

ÉLET-MÓD

40 felett már sérülékenyebbek vagyunk

40-50 éves kor felett sem kell lemondani a remek fizikai kondícióról, a könnyedebb tréningekről és a komoly edzésről sem. Ebben az életkorban azonban előtérbe kell, hogy kerüljön a sportártalmak kezelése és megelőzése, a biztonság. Azonban Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezetője szerint mindezek ellenére a teljesítmény bármilyen életkorban javítható!

A sport számos pozitív hatása ismert, erősíti az immunrendszert, növeli a szív- és keringési rendszer teljesítőképességét, gazdaságosabbá teszi a test működését. Ezen kívül nagyon fontos, hogy az idő előre haladtával segít fenntartani az életminőségünket, lassítja a szervezet természetes leépülését. Éppen ezért az élethosszig tartó aktív élet nem csak a fitt külsőn látszik meg, de az egészségünkre is rendkívül pozitívan hat. Ugyanakkor az idősödő sportolónak gyakrabban kell szembenéznie a sportártalmakkal – például porckopással, ízületi- és izomproblémákkal - is, aminek két fő oka van.

  • Egyrészt ezek az ártalmak a hosszú távon folytonosan ismétlődő terhelések összeadódásának az eredményei. Vagyis nyilvánvaló, hogy akik évek, évtizedek óta sportolnak, azoknál gyakrabban fordulnak elő.
  • Másrészt tisztában kell lenni azzal is. hogy a 35 éves kor felett a szervezet olyan élettani változásokon megy keresztül, amelyek hatására csökken a teljesítőképesség, az izomtömeg, a csontsűrűség, gyengül az erek rugalmassága. Ez pedig magával hozza azt is, hogy a regenerációs képesség is folyamatosan lassul.
Optimalizáljuk a teljesítményt! Kép: Pixabay

3 tanács idősebb sportolóknak

  1. Védjük az ízületeket!

A mozgás ugyan segít az ízületi mozgékonyság megtartásában, de a helytelenül végzett sportgyakorlatok, illetve a túlterhelés rontja az ízületek állapotát. Az idősödő sportolóknak fokozottan figyelmet kell fordítaniuk az optimális edzéstervezésre, amiben érdemes szakember segítségét kérni, hiszen a kellő mértékű és típusú terhelés képes javítani az ízületi egészséget.

  1. Még inkább ügyeljünk a táplálkozásra!

A szervezet változásai miatt kiemelt hangsúlyt kell, hogy kapjon a tápanyagpótlás, a folyadékbevitel. A táplálkozás összeállításánál figyelni kell a bevitt táplálék összetevőinek arányaira (fehérje, szénhidrát, zsír), az ásványi anyag- és a vitaminpótlásra. A kívánt tápanyagpótlás kapcsán előtérbe kerül az étrend-kiegészítők használata is – ebben érdemes dietetikus tanácsát kérni.

  1. Támogassuk minél több oldalról a rehabilitációt!

A rehabilitáció egy többlépcsős folyamat, amelyben nem csak egy sérült testrészt, hanem a fizikumot és adott esetben a pszichét, mint komplex egységet kell gyógyítani. A folyamat sportorvos vezetésével és sportszakemberek (gyógytornász, rehabilitációs edző, dietetikus) közreműködésével zajlik, akik passzív (masszázs, gyógyszeres kezelés, fizioterápia) és aktív (gyógytorna, rehabilitációs edzés) módszereket állítanak a gyógyulás szolgálatába.

Optimalizálnánk a teljesítményt? Nem lehetetlen!

Azoknak, akik ifjúkoruk óta sportolnak, vagy éppen érett fejjel vágnak bele a mozgásba, tudniuk kell, hogyan érhetik el 40-50 fölött is a képességeikhez mérten legjobb teljesítményt, ami még biztonságos – hangsúlyozza Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezetője.

Szabad-e futni, kerékpározni fájós térddel?
Egyre többen pattannak biciklire, húznak futócipőt ebben a jó időben. De vajon jót tesznek-e ezzel a térdízületüknek, különösen, ha az eleve problémás? Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista erre a kérdésre adott választ.

A személyre szabott edzéstervhez elsősorban szükség van egy terhelésélettani felmérésre, amelynek segítségével pontos adatokat kaphatunk a szervezet teljesítőképességéről, terhelhetőségéről. A spiroergometria egy szabályozott terhelés mellett teljesített légzésfunkciós vizsgálat, amely teljesíthető futópadon, kerékpár- vagy evezős ergométeren. A légzésteljesítmény, a kilélegzett levegő mennyisége és összetétele alapján képet kaphatunk a test igénybevételéről és erőtartalékáról az adott terhelés során. Ezen kívül rendelkezésre állnak a teljesítménydiagnosztika egyéb módszerei, hogy még pontosabb, számszerű adatokat kaphassunk az aktuális aerob és anaerob teljesítőképességről, a saját egyéni pulzus célzónáinkról. Ezekre a precíz mérési adatokra már épülhet egy olyan edzésterv, amely a lehető legjobbat hozza ki a sportolókból, az egészség megóvása mellett.

Forrás: Sportorvosi Központ


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.