Életforma.hu


Láttad már így Tóth Gabit? Nagyon furán néz ki!

Láttad már így Tóth Gabit? Nagyon furán néz ki! 

A 60-as, 70-es évek ikonikus korszakát idézte fel Budapest egyik népszerű szórakozóhelye. A szülinapi mulatságra többek között Tóth Gabi is ellátogatott, nem mindennapi szerelésben. Tényleg igazi időutazónak nézték!
Sztárinterjú - ragyogó szépség, ragyogó cipőkben

Sztárinterjú - ragyogó szépség, ragyogó cipőkben 

Herrer Sárával így vagy úgy valószínűleg az is találkozott már, aki nem is tud róla. Tizenhét évesen a Sorstalanság című filmben debütált, majd hat évadon keresztül volt látható az MTVA Életképek című sorozatában, jelen pillanatban pedig a Mary PopKids zenekar énekesnőjeként kápráztatja el a tisztelt nagyérdeműt. Most stílusról, és cipőkről faggattuk a bájos tehetséget.
Stílus titkok a Dal stylistjától

Stílus titkok a Dal stylistjától 

Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójában a produkciók mellett a ruhák is fontos szerephez jutnak a hat adás alatt. A műsorvezetők és a zsűri ruháit hétről hétre Martinecz Andrea stylist állítja össze, aki már negyedik éve dolgozik a produkciónak. "Idén a finomságokra helyezzük a hangsúlyt, hiszen a tavalyi négy helyett, csupán két műsorvezetőre összpontosul a figyelem."
Nagy Sanyi a klasszikusokra esküszik

Nagy Sanyi a klasszikusokra esküszik 

Nagy Sándor körül zajlik az élet. A népszerű színészt a közelmúltban nem csak a színházban láthattuk más bőrébe bújni, hanem a TV2 nagysikerű produkciójában, a Sztárban Sztár színpadán is hétről hétre csodálhattuk átalakulásait. Sanyi a műsor végével sem pihen, gőzerővel próbál a Játékszín új bemutatóira, és a Madách Színházban is rendszeresen megtalálhatja őt a közönség. Mi stílusról és cipőkről kérdeztük a közkedvelt előadóművészt.  
A John Lennon-szemüveg menő! Főleg, ha eredeti... Holnap árverés!

A John Lennon-szemüveg menő! Főleg, ha eredeti... Holnap árverés! 

Elárverezik John Lennon szemüvegét. A zenész a hatvanas években egy londoni éjszakai bárban ajándékozta oda a szemüveget egy nőnek, aki tánc közben megcsípte a fenekét.
Sportosan, de nem átlagosan - ezt szereti Volosinovszki Gyuri!

Sportosan, de nem átlagosan - ezt szereti Volosinovszki Gyuri! 

Volosinovszki Gyuri körül zajlik az élet. A fiatal színész-énekes a nyáron egy percig sem tétlenkedett, és ősszel sem pihen. Nekünk is épp két próba között sikerült elkapnunk őt pár percre, hogy stílusról és cipőkről kérdezzük.  
Galambos Dorina: „A lelkem mélyén rocker vagyok”

Galambos Dorina: „A lelkem mélyén rocker vagyok” 

Galambos Dorina, a Megasztár legelső szériájának vadóc versenyzője a szemünk láttára szelídült lázadó lánykából gyönyörű nővé. Most a sikerek helyett stílusról kérdeztük egy kicsit.
Mádai Vivien a balerinacipők szerelmese

Mádai Vivien a balerinacipők szerelmese 

Mádai Vivien, az MTVA bájos műsorvezetője tökéletesen megtestesíti a klasszikus szépség fogalmát. A kifogástalan, elegáns megjelenés még várandóssága hatodik hónapjában is garantált nála. Stílusról és cipőkről kérdeztük az elbűvölő kismamát.  
Az ország legsármosabb férfija a klasszikusokra szavaz

Az ország legsármosabb férfija a klasszikusokra szavaz 

Baronits Gábort a Jóban rosszban című sorozat Halász Kristófjaként ismerhette meg a nagyközönség. Azóta az ország kedvence, nemrég az egyik legnagyobb női magazin olvasói a legsármosabb férfinak választották. A fiatal színészt, akit a sorozat mellett a Thália Színházban is elcsíphetünk, most stílusról és cipőkről kérdeztük.
Divatban nem tűr ellentmondást a fiatal sztár

Divatban nem tűr ellentmondást a fiatal sztár 

Amilyen törékenynek tűnik, olyan határozott! Iszak Eszti szívesen veszi a tanácsokat, de ha divatról van szó, nem tántorítja el semmi a saját véleményétől. A környezetében élők éppen ezért nem is szeretnek szembeszállni vele, ám előfordult már, hogy párja nem csak szavakban fejezte ki nemtetszését Eszti egyik kedvenc kiegészítőjével szemben.

Férfi tűsarokkal? A Madách sztárja mesél 

Serbán Attila hazánk egyik legkedveltebb, legelismertebb musicalszínésze. Tehetségét számtalan darabban bizonyította, jelenleg is a Madách Színház oszlopos tagja, tavaly december óta pedig az Operettszínházban is találkozhatnak vele a nézők. Most stílusról és extrém színpadi helyzetekről kérdeztük a népszerű előadóművészt.

Ilyen fehérneműt hordanak a sztárok 

Kedvelt sztárjainkat kérdeztük meg arról, hogy melyik fehérneműt kedvelik magukon, vagy párjukon. Nagy népszerűségnek örvendtek a kényelmes és szexis darabok.

Árverés! Bárki megveheti a hazai sztárok ruháit! 

Bárki hozzájuthat Tatár Csilla, Ada és Debreczeni Zita ruháihoz. A kezdeményezéshez többek között csatlakozott még: Tolvai Renáta, Kozma Orsi, Dombóvári Vanda, Demcsák Zsuzsa, Németh Juci, Horváth Éva, Rúzsa Magdi és Tóth Gabi.